Kalocsára látogatott Mazsola és Tádé
Nagy szeretettel fogadták a városi színház színpadán a több mint hatvan éve bemutatott bábfilm-sorozat főszereplőjét, Mazsolát, az apró zöld kismalacot és barátait a gyermekek Kalocsán április 19-én. A Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje, Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében megvalósult programon ráadásul az előadás mellett számos kísérőprogram is várta a legkisebbeket.
Az esemény részleteiről Pécsi Vivien beszélt a Kalocsa Televíziónak, aki kiemelte: a program sikeréhez a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat is hozzájárult, amelynek tagjai nagy lelkesedéssel csatlakoztak a rendezvényhez, melyet számos program követ majd a következő időszakban.