Megérkezett a Korai Kék Madár a kalocsai diákokhoz

Két teltházas Korai Kék Madár elődásnak adott helyet csütörtökön a kamaraterem. Általános és középiskolás osztályok foglalták el a székeket. A színpadon pedigBárkányi Éva zongoraművész kísérete mellettLakatos György fagottjátékával, Bősze Ádám pedig vidám zenetörténelmi sztorijaival varázsolta el a közönséget.
A két előadáson a zeneakadémia végzős növendékei is felléptek. Délután 5-től pedig Bősze Ádámé volt a főszerep, ahol a Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyvét mutatta be a kalocsai közönségnek.