Nőnap

Összefutottam egy ismerőssel és szóba került a Nőnap is. Legnagyobb meglepetésemre az ünneppel szemben igen erős ellenérzéseinek adott hangot. A legérdekesebb az a mai napig magát makacsul tartó, visszatérő sztereotípia, hogy nem ünneplem mert ez egy kommunista ünnep!
Az igaz, hogy 1917 óta létezik, de ettől még nem az.
Nem is értem ezt a megközelítést, hiszen mindannyiunk életében, családjában ott vannak a nők, édesanyánk és nagymamáink a szerencséseknek még a dédmamák is.

Születésünk pillanatától egyengetik az utunkat. Édesanyánk aki világra hoz bennünket a szülőnők segítségével. A védőnénik folyamatosan látogatnak, figyelnek ránk, átadnak az óvónéniknek, akik a dadusok segítségével gondtalan gyermekéveket igyekeznek biztosítani és felkészítenek az iskolára, ahol kedves tanítónénik segítségével kezdjük meg a tanulást, amit azután zömében tanárnők közreműködésével fejezünk be.
Megismerjük és megéljük közben a szerelem mindent elsöprő érzését egy lány vagy lányok segítségével, hogy megtaláljuk az igazit, aki az élet minden területén a társunk a segítőnk lesz. Ő lesz aki megajándékoz gyermekeinkkel, aki összetartja a családot, aki sokszor a saját céljait is képes feláldozni a család oltárán.

Igen, ők azok az anyák, feleségek, nagymamák, akik főznek, takarítanak, mosnak ránk és ápolnak ha ágynak dönt bennünket valami kórság, vagy láz.
És ott vannak az ápolónők a gondozónők akik a betegágy mellett értünk végzik az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatást és sokan közülünk, tőlük kapják az utolsó mosolyt vagy kézszorítást.
És akkor még nem említettük, hogy a történelmünkben és a hétköznapi életben is rengeteg erős és inspiráló nő élt és él, akik hatással voltak és vannak ma is korukra és a jövő nemzedékére. Csak néhányat említve közülük, Zrínyi Ilona, akit Európa legbátrabb asszonyának neveztek, Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvodák megalapítója, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, Steinschneider Lilly, az első magyar pilótanő, sportolónők közül kiemelkedik Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai-, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok úszónő, valamint Hosszú Katinka, többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónő, de a sor még tovább folytathatnánk.

A nők mindenhol jelen voltak és vannak, és tagadhatatlanul jobbá tették a világot.
Ezekután tehát minden nap Őket kellene ünnepelnünk! Őket a NŐKET!
Ne sajnáljuk Tőlük ezt a napot, a figyelmet, a csokit, a virágot, az ölelést és minden mást!
Ezért szoktam én minden évben mondani őszintén és tiszta szívemből és nagy-nagy szeretettel:

Hölgyeim! Mi lenne velünk vagy a világgal Önök nélkül.
Köszönjük, hogy vannak nekünk!


Török Ferenc