Itt élek ebben a mindkettőnk által úgy szeretett kisvárosban, ami maga nemében egy gyönyörű ékszerdoboz.

Mindig voltak, vannak és lesznek, akik szerint jó itt, rossz itt, és akik szerint lehetetlen itt élni.

De ez a mi városunk és jobbá csak együtt tudnánk tenni.

Emlékszel még, amikor a hídról, a reptérről a turizmusról diskuráltunk a Hotel Kalocsa vagy a Piros Arany, esetleg a Művház udvarán?

Milyen jó is volt! Nem volt Covid, nem volt háború, élet lengte be a várost, zöldelltek a ’berkenyefák’, voltak emberek este is az utcán.

Kár, hogy ilyen korán elmentél közülünk, az Ökörkörben is mindenkit magára hagytál!

Tudod, Lajos, Te szerves része, ikonja voltál a városnak. Lehetet téged szeretni, nem szeretni, de nem tudomást venni rólad, no, azt azért nem!

Akkor is voltak közösségek, baráti társaságok és nem csak érdekek mentén, mint ahogy ma is sokan dolgoznak értünk a kultúra, a sport, a rendezvények, a zene, a népművészet, a tánc mentén. A Rock&Roll partykat azért még mindig sokan visszasírják!

Nem a gombokat nyomkodtuk egy elidegenítő szerkezeten, hanem összeültünk, beszélgettünk, véleményt cseréltünk.

Politizáltunk, nem szajkóztunk, a szekértáborok még jobban hasonlítottak egy Camping táborra, ahol bárki vendége lehetet egy italra vagy egy pörköltre a másiknak.

Jókat ettünk a Hotel Kalocsában. Minden délben menüt. Akkor még az is jó volt. Egyszer letekerted a sóról a kupakot, aki éppen megsózta volna az ételét, annak a kis üveg tartalmának fele zúdult bele a levesébe. Mi, a nem érintettek jót nevettünk veled. Egyszer Neked is letekertük. Te se nevettél.

Művelted, tanítottad, szeretted az újságírást. Cikkeiddel kedveztél, felemeltél, dorgáltál, földbe vertél, nevettettél. Azt mondják baloldali voltál, szerintem sokoldalú. A rossz, a helytelen pártoldalaktól függetlenül megkapta tőled a kritikát. Hogy ez mennyire volt hatásos? Ki tudja pártatlanul megítélni már?

Mit is mondtál erről?

Én csak „Mondom a magamét…”

Igen, mondtad a magadét, a városért, a város lakóiért, a környező településekért, testi, szellemi épülésünkért, a környezetért, a világért. Mondtad hétről hétre, s az emberek várták.

Tudod, Lajos, a Kalocsai Néplap összeforrt a neveddel.

Van, aki bevallja, van, aki nem, de ezt mindenki tudja!

Most megújult a Kalocsai Néplap, de reméljük, „Hozza a régi formáját”, én pedig arra kaptam felkérést, hogy én legyek az, aki a hasábjain mondja majd a magáét.

Nehéz kereszt ez, mit munkásságoddal a vállamra teszel, de régi, jó barátságunkra tekintettel elvállaltam, így a városért, magunkért megpróbálom, és a következő számban is

„Mondom a magamét…”


Török Ferenc