Bátyán ülésezett a TEIT Társulási Tanácsa

február 12 2025
Szerző
Kiss Dániel
Elfogadták a 2025. évi költségvetést, országos sajtótájékoztatót tart a TEIT

Mátrai Károllyal, az MVM Csoport vezérigazgatójával, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságának elnökével folytatott előzetes tárgyalásom eredményeként a TEIT által végzett feladatok támogatási intenzitása a tavalyi évi 170 millió forintról 200 millió forintra emelkedik a 2025. évben. A támogatás bővülését az MVM Paksi Atomerőmű küszöbön álló üzemidő hosszabbítása, a TEIT ezzel összefüggésben megemelkedett feladatai indokolják– jelentette be a jó hírt Dr. Bagó Zoltán, a Duna jobb és bal partjáról 8-8 települést tömörítő, az MVM Paksi Atomerőmű 12 kilométeres körzetében fekvő városok, községek önkormányzatai alkotta Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) elnöke. A polgármesterekből álló Társulási Tanács teljes taglétszámával Bátyán, 2025. február 11-én ülésezett.

A napirendre tűzött témák megtárgyalása a Társulás 2024. évi költségvetési előirányzatának módosításával kezdődött. A társulási tanács tagjai az idő előrehaladtával elvégzett feladatok, az ezekre fordított kiadások aktualizálását a költségvetésben egyhangúlag elfogadták.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: TEIT

Az ülés a Társulás 2025. évi költségvetéséről szóló határozattervezet megtárgyalásával, a költségvetés kiadási oldalához kapcsolódó döntésekkel folytatódott.

Elfogadták, hogy médiatámogatásra a 2025. évben 10 millió forint + áfa összeget különítenek el. A térségi televíziók 5 millió 250 ezer, a térségi rádiók 2 millió 750 ezer, a térségi nyomtatott médiatermékek 2 millió forint támogatásban részesülnek.

Határozat született arról: a TEIT idén is önálló közmeghallgatást tart. A 2025. évi hagyományos TEIT Napot Tengelicen tartják, az erre fordítható kiadásokat nettó 3 millió forintban határozták meg.

Szavaztak arról is, hogy a TEIT Ellenőrző Bizottsága 2025. november 30-ig egy ellenőrzést a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában, egy ellenőrzést az MVM Paksi Atomerőműben végez.

Szintén az idei év költségvetéséhez kapcsolódó döntés született arról, hogy a TEIT 3 fővel részt vesz a GMF (Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatok Csoportja) Bécsben megrendezésre kerülő ülésén. A rendezvényen Dr. Bagó Zoltán a TEIT működéséről, a térségről angol nyelven tart előadást.

A kapcsolódó döntések lezárását követően a Társulási Tanács tagjai a TEIT 2025. évi költségvetését egyhangú szavazással 322 millió 786 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel elfogadták.

A polgármesterek a TEIT ez évi munkatervét az előző költségvetési ciklusokban megszokott feladatokon túl azzal egészítették ki, hogy a TEIT az MVM Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbításával, a Paks 2 Atomerőmű építésével, az RHK működésével kapcsolatos tapasztalatait, álláspontját egy az országos, térségi és helyi média képviselői részére tartott sajtótájékoztatón is kifejti.

A Társulási Tanács tagjai Bölcske Község Önkormányzata csatlakozási kérelmét a TEIT-hez egyhangú szavazással, Németkér Község Önkormányzatának csatlakozási kérelmét a TEIT-hez Paks város polgármestere tartózkodása mellett elutasították.

Az ülés Kern Zoltán, az RHK Kft. képviselőjének, Dohóczki Csabának, a GMF alelnökének és Gáncs Istvánnak, a TEIT alelnökének tájékoztatójával zárult. 

Forrás: TEIT

Erről is tudnia kell