Gyermekorvos érkezhet a kórházba – Az önkormányzatnak mélyen zsebbe kell nyúlnia, még nem tudni, pontosan mennyire
Szerző
Illés GyörgyA Városháza dísztermében január 24-én, pénteken délelőtt tartott ülés elején kiosztott, sürgősséggel napirendre tűzött előterjesztés tárgyalásának bevezetőjében dr. Bagó Zoltán polgármester bejelentette, hogy körvonalazódik egy megállapodás a kecskeméti gyerekgyógyászokkal és a kalocsai gyermek háziorvosokkal gyerekpulmonológiára gyermek endokrinológiára gyermek gasztoenterológiára és gyermek kardiológiai szakrendelésre, havi rendszerességgel, úgy, hogy a helyi gyerekgyógyászok bizonyos feltételekkel még a négy gyerekügyeletben is hajlandóak lennének részt venni.
Bagó Zoltán újra hangoztatta, hogy nem a polgármester feladata lenne , sem az önkormányzat, hanem a kormányé és az országgyűlési képviselőé lenne, de ennek ellenére már eljutottak odáig, hogy 0-24 órás „gyermekügyelet szerűséget” legalább vissza tudnak hozni a kalocsai kórházba.
Elismerte, hogy egy orvos nem elegendő a gyermekosztály újraindításához, ez csak az első lépés, azonban az ellátás színvonalának javításához nagyban hozzájárulna.
Később az egyebek napirendi pontok közt elhangzott polgármesteri tájékoztatóban elhangzott, hogy az elmúlt hetek háttéregyeztetései eredményeként további két orvos is szívesen jönne a kalocsai kórházba dolgozni, ráadásul egyikük felesége háziorvos, így ideköltözésükkel a betöltetlen háziorvosi praxis megoldódhat a következő években.
Ki jön, jön-e, mikor, mennyiért?
Azonban a tegnapi testületi ülésen csak egy orvos, dr. Farwan Mousaa gyermekorvos ügyére vonatkozóan hozott konkrét döntést a testület.
A 11 jelenlévő képviselő egyhangú szavazataival elfogadott határozat értelmében
AZ ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALTA, HOGY KIEGÉSZÍTI AZ ÉRKEZŐ GYERMEKORVOS SZJA-KÖTELES HAVI ILLETMÉNYÉT NETTÓ 5,5 MILLIÓ FORINTRA.
Emellett
REZSIKÖLTSÉGGEL EGYÜTT SZÁMÍTVA 300.000 FORINT LAKHATÁSI TÁMOGATÁST NYÚJT A RÉSZÉRE.
Cserébe az érkező szakorvos 2029. december 31-ig kötelezi el magát a kalocsai kórház mellett.
Az ehhez sükséges forrást a város 2025. évi költségvetésbe előirányzatként kerül beépítésre.
Azt, azonban,
HOGY PONTOSAN MEKKORA FORRÁST KELL ERRE ELKÜLÖNÍTENI, EGYELŐRE NEM TUDJUK.
Sok a kérdőjel
A leendő orvos munkáltatója a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház lesz, amelynek élére egyébként épp e hó elsejétől került új főigazgató.
A KÓRHÁZAL KÖTENDŐ MUNKASZERZŐDÉSBEN HATÁROZZÁK MAJD MEG AZ ORVOS JÁRANDÓSÁGÁT, BRUTTÓ ÉRTÉKBEN.
Annak nettója és az 5,5 millió forint közti különbözetet, annak személyi jövedelemadóját és munkáltatói terheit vállalta e döntéssel magára a képviselőtestület, a lakhatási támogatásként megítélt évi 3,6 millió forint mellé.
És ez csak a kezdet, ugyanis az elhangzottak szerint több orvossal folynak hasonló tárgyalások, így amennyiben hasoló kimenetellel zárulnak a tárgyalások, úgy többszörös szorzóval számolhatunk.
FELTÉVE, HA AZ ORVOSOK ÉS A MUNKÁLTATÓ KÓRHÁZ KÖZÖTT IS EGYEZSÉG SZÜLETIK.
További kérdés, hogy van-e előkészített megállapodás a munkáltató kórház és a támogató önkormányzat között – technikailag ugyanis a munkáltatónak lehet majd nyújtani azt a támogatást, amely fedezi, hogy annak fejében a munkáltató kifizeti az orvosnak a havi bruttó 8,25 millliós bért, és befizeti a költségvetésnek az az után fizetendő munkáltatói terheket, járulékokat.
Arról egyelőre nincs információnk, hogy akár a helyi, akár a központi, vármegyei kórházi vezetőséggel folynak-e tárgyalások, akár a fent nevezett orvos, akár városunk önkormányzata részéről, illetve azok milyen stádiumban vannak.
Ezért kérdéseinkkel igyekeztünk megkeresni Szívós Etelka főigazgató-helyettest, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetőjét, aki elhárította kérdéseinket, és a vármegyei vezetőséghez irányított.
Elértük telefonon dr. Óváry Csabát, a vármegyei kórház új főigazgatóját – ő azt kérte, hogy írásban tegyük föl kérdéseinket.
Amint megkapjuk válaszait, jelentkezünk!