A doni katasztrófára emlékeztünk – Honvéd hagyományőrzők gyalogtúrával tisztelegtek, korabeli egyenruhákban

Az eperföldi templomban vasárnap reggel szentmisét mutattak be a Don-kanyar áldozatainak emlékére, utána a templommal szemben álló emlékműnél tartották meg a város hivatalos megemlékezését, koszorúzással egybekötve. Beszédet mondott Simon Zoltán önkormányzati képviselő. Az immár hagyományos honvéd emléktúrát szombaton tartották, Dunapatajtól Kalocsáig a töltésen haladva végig, minden hősi emlékműnél katonai tiszteletadással tisztelegve.

Többek közt pihenőt tartottak és tisztelegtek az uszódi világháborús emlékműnél is – fotóink ott készültek.
A dunapataji származású, kalocsai Thiesz János katonai hagyományőrző és hadiemlékgyűjtő kezdeményezte emléktúra már jó néhány éves hagyományra tekint vissza, amint arról legutóbb tavaly is beszámoltunk.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Forrás: Illés György / KALOhírek

A hagyományőrzők az árvízvédelmi töltésen haladtak, és útközben a közeli falvakba betérve az ottani emlékműveknél rótták le tiszteletüket. Amint arról a szervező közösségi médiás oldalán beszámolt, a kalocsai emlékműnél érték el a 33. kilométerüket.

Az idei túrán a szervező Thiesz János mellett Tomolik TamásKovács LászlóMadarász László, és Sereg Péter vett részt.

Városi megemlékezés, koszorúzással

A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) szervezésében január 12-én, vasárnap délelőtt 10 óra 30 perctől tartották a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról való megemlékezést az eperföldi templommal szemközti doni emlékműnél.
Előtte a Szent Imre plébániatemplomban Szécsényi Attila plébános szentmisét mutatott be az áldozatok üdvéért.

A misét követően, a Hódmezővásári Helyőrségi Zenenekar közreműködésével zajlott megemlékezésen Papp RóbertNagyapám a Don kanyarnál című versét Lisztmajer Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanulója szavalta el, majd Simon Zoltán önkormányzati képviselő mondott emlékező beszédet.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Forrás: kalocsatv.hu

A képviselő a XX. századot az összmagyarság legtragikusabb évszázadaként jellemezte, és rámutatott: A nagyhatalmak arroganciája, a hibás politikai döntések és az ország kiszolgáltatottsága miatt Magyarország belekényszerült a II. világháborúba, és hazánkat a náci Németország eszközként használta föl.

1942-43 telén német parancsnokság megtiltotta a német tartalék bevetését, a magyarokat viszont az utolsó emberig való kitartásra utasította. Ezzel tudatosan feláldozta őket a német visszavonulás fedezése érdekében.

A mintegy 210.000 fős, gyengén felszerelt II. Magyar Hadsereg mind számában, mind minőségében nyomába sem érhetett a német és szovjet hadseregnek. A -30 fokos hidegben nyári felszerelésben védték a 200 km-es harcvonalat kézifegyverekkel, az orosz tankokkal szemben.

E körülmények közt 1943. január 12-én éppen 82 éve a reggeli órákban indult meg a vörös hadsereg támadása, amelyet az úrivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe.

A szónok idézte többek közt Csoóri Sándort, aki magyar apokalipszisnek nevezte a voronyezsi, Don-kanyari katasztrófát:

Áldozatot hozni hamis lélekkel önbecsapás. A tisztátalanul föláldozottak erejéből nem lesz erkölcsi erő soha.”Becslések szerint több mint 70.000 halálos áldozat, közel 30 ezer sebesült 26.000 foságba esett magyar katona volt az 1942. októbertől ’43 februárjának végéig tartó időszak szomorú mérlege, amihez Simon Zoltán hozzászámolta még a 17.000 munkaszolgálatost, akik közül szinte senki nem tért haza.

A németek lenézően nyilatkoztak az eseményekről, a harmadik birodalom egyik tábornoka szerint a magyarok gyáván megfutamodtak és rendezetlenül menekültek az oroszok támadása elől.

Pedig ezek az emberek áldozatok voltak, a háború őrületének áldozatai, ezt a 100.000 férfit el kell siratni, átérezve tragédiájukat. A nagy többség jelöletlen sírja fölé nem került keresztfa. Csak egy hatalmas kérdőjel meredezik az ég felé: miért?”– kérdezte Simon Zoltán, végül méltó emlékezésre szólítva az egybegyűlteket Füleki József zászlós korabeli, 1943-ban írt verséből és Keresztúry Dezső Sírvers című költeményéből idézett:

Az emlék zörget szívem ajtaján
A doni széllel sír az én anyám
Arcomba vág a hideg doni szél
És együtt sírunk … miért?”
–––

Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt testünket nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.”

Erről is tudnia kell