Elhunyt Leányfalusi Vilmos kanonok-karnagy orgonaművész –87 évet élt, ebből 59 évet Kalocsán szolgált

július 09 2023
Szerző
Zsiga Ferenc
Életének 87., áldozópapságának 64., kalocsai szolgálatának 59. évében, a kalocsai Szent Kereszt Kórházban szentségekkel megerősítve 2023. július 8-án este elhunyt Főtisztelendő Leányfalusi Vilmos kanonok-karnagy, a kalocsai főszékesegyház orgonaművésze, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye zeneigazgatója – adta hírül a gyászhírt július 9-én délelőtt a Kalocsai Érseki Hivatal. A gyászhír teljes terjedelmében és a művész-pap életútja az alábbiakban olvasható:

Nyugodjék békében! Fájdalommal, de a feltámadásba és az örök életbe vetett szilárd hittel tudatjuk, hogy Főtisztelendő Leányfalusi Vilmos kanonok-karnagy, a kalocsai főszékesegyház orgonaművésze, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye zeneigazgatója hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, életének 87., áldozópapságának 64., kalocsai szolgálatának 59. évében, a kalocsai Szent Kereszt Kórházban szentségekkel megerősítve 2023. július 8-án este elhunyt. Imádkozzunk érte! Temetésének időpontjáról később tájékoztatással leszünk.
Tisztelettel:
Érseki Hivatal”
Leányfalusi Vilmos életútja

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett orgonaművész 1937. április 16-án született Kiskőrösön, gyermekkora óta készült a hivatására. Édesapja kántortanító volt Kiskőrösön, és tanítónő végzettségű édesanyja is értett a zenéhez. „Onnan tudták, hogy bent jártam az ebédlőben, hogy maszatos volt a zongora billentyűje” – idézi fel gyerekkora kedvenc foglalatosságát az atya. Édesapja elesett a Don-kanyarban, az árván maradt családnak a plébános biztosított két szobát. Vilmos atya úgy nőtt fel, hogy naponta ministrált, szabad bejárása volt a templomba és az orgonához.
Már tizenévesen papnak készült, és zenei tehetsége is nyilvánvalóvá vált. Így Kalocsára küldték tanulni 1948-ban. Hatodikos kisdiákként került Koszterszitz József növendékei közé. Ez az időszak már a kisszeminárium előkészítő éveit jelentette. „Koszter atyáról csak felsőfokban tudok beszélni, nagy ember volt íróként, papként, nevelőként egyaránt. Kiválóan értett a gyerekek nyelvén. Következetes volt, igazi cserkészszellemben vezetett és tanított bennünket. Öröm volt vele lenni, személyisége, felkészültsége, műveltsége örök példa számomra, kihatott az egész életemre. Azt hiszem, a papi hivatás melletti kitartást is neki köszönhetem.” Az egyházi iskolák államosítása véget vetett ennek a korszaknak. Vilmos atya Kiskőrösről bejáró diákként végezte el Kalocsán a gimnáziumot, majd rögtön jelentkezett a szemináriumba. „Itt azt kaptam meg, amire vágytam.” 1960-ban szentelte pappá Grősz József érsek, egyike volt annak a három papnövendéknek, akiket – utolsóként – még ő szentelhetett.

Egész életét végigkísérte a zenetanulás. Szeretett volna a Zeneakadémiára menni, de papként erre esélye sem volt. A gondviselés azonban nem hagyta magára, élete minden szakaszában kiváló tanárokat adott mellé, akik a szegény sorból származó tehetséget ingyen tanították. Kisiskolásként, még Kalocsán, Harmat Mária Gaudiosa és Léh Mária Maristella nővérek foglalkoztak a zenei fejlesztésével, középiskolás korában Wilhelmus Henry holland zongoraművész tanította, a szegedi szemináriumban pedig Höchtl Margit keze alá került. Orgonatanára Pécsi Sebestyén volt. A fiatal papot Hamvas Endre érsek küldte Rómába zenét tanulni. A Pontificio Istituto di Musica Sacrán, a pápai zeneakadémián orgona és gregorián ének szakon végzett cum laude minősítéssel. Élete nagy ajándékának tekinti, hogy 1974-ben az Académie Internationaled’Été növendékeként részt vehetett Pierre Cochereau kurzusán. „A párizsi Notre-Dame orgonaművésze volt. A világ legnagyobbjai közé tartozott improvizációban. Cochereau nem azt kérdezte, ki hol tanult, milyen lemezei vannak, hanem azt, melyik templom orgonistája. Ott értettem meg, milyen súlya van annak, hogy egy székesegyház zenei életének a vezetője lehetek” – tekint vissza Vilmos atya a zenei élete csúcsát jelentő nyári akadémiára.
„Az orgonistának együtt kell élnie a liturgikus szolgálattal. Ez teljes embert kíván, olyat, aki tudja és érti, mi történik a liturgiában. Az a lényeg, hogyan képes azonosulni az adott ünneppel. Meg kell tudni mutatni a zene eszközeivel, hogy most karácsony van. Úgy kell improvizálni, hogy az orgonajáték beharangozza az ünnepet. Az orgona miliőt képes teremteni.”
Az atya Franciaországból magával hozta a francia orgonazene iránti szeretetét, és az ugyancsak francia hangzásvilágú – Angster Párizsban is tanult – székesegyházi orgona iránti rajongását. Megtanulta azt is, hogy az improvizációhoz nagy felkészültségre van szükség. Az egész zenei irodalmat ismerni kell hozzá. „A zenével együtt kell élni. Előre megtervezek minden másodpercet. A liturgiában a pillanatokat is ki kell használni, fontos, hogy az üresjáratokban is mondani tudjunk valamit.”

A felkészülést papi munkájában is alapvetőnek tekinti. Szolgálata első éveiben, Bácsbokodon, Csengődön és Nagybaracskán kántor káplánként hittant is tanított. „Egyszer megmértem, tizennégy órát készültem egy hittanórára.”
Ma az orgonálás mellett a székesegyházi kórus vezetése a fő feladata. A kimagasló színvonalon éneklő kórus összeforrott közösség. A „karnagy urat” – Kalocsán mindenki így szólítja Vilmos atyát – nagy szeretettel veszik körül. Sokfelé énekeltek már, itthon és külföldön egyaránt, és mindenütt megállták a helyüket, énektudásukkal és darabválasztásukkal is. A kórustagok dolgozó emberek, így hetente csak egy próbára jut idő. Vilmos atya azonban vallja: „Fontos, hogy az ember időnként nagyobb fába is vágja a fejszéjét. Nálunk mindenért meg kell küzdeni, de örömünnep, amikor egy-egy nagyobb mű megszólal az előadásunkban.”
Visszatekintve így sommázza az eltelt éveket: mindenütt arra törekedtem, hogy megálljam a helyemet.– írta a Magyar Kurír a művész-pap születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából.

Forrás: Új Ember

Vilmos atyától, a város szeretett polgárától ezzel a felvétellel búcsúzunk!

 

Erről is tudnia kell