Szakmai párbeszéd az atomenergiáról
Címkék
Pakson tartotta tanácskozását az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége, azaz a WANO új blokkok létesítését támogató munkacsoportja, amelyre Brazíliától Belgiumon át Dél-Koreáig érkeztek szakértők, sőt az eseményen bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség delegáltja is részt vett.A WANO szakmai támogatást és kontrollt biztosít az atomerőművek üzemeltetőinek, ennek keretében rendszeresen, felülvizsgálatok során azonosítják a jó gyakorlatokat és a hiányosságokat a nukleáris létesítményekben. Korábban az üzembe helyezést megelőző úgynevezett partneri vizsgálat volt ennek első állomása, de a szervezet felismerte, hogy már a tervezésnél és az építésnél is fontos a szakmai támogatás, a tapasztalatcsere, mert így a nem kívánt események megelőzhetők. Minderről Nagy Sándor, a WANO műszaki támogatási igazgatója beszélt a paksi tanácskozás kapcsán. Elmondta, hogy a munkában az üzembe helyezésben, üzemeltetésben már tapasztalt szakemberek és a tervezés, létesítés fázisában lévő projektek munkatársai egyaránt részt vesznek. Mint kiemelte, céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, mire kell figyelni már a tervezés, építés és üzembe helyezés alatt annak érdekében, hogy a biztonságos üzemeltetési környezet és a nukleáris biztonsággal kapcsolatos gondolkodás kialakuljon. A tanácskozás résztvevői zárásként meglátogatták az atomerőművet, majd az építési területen Volent Gábor műszaki főmérnöktől kaptak részletes tájékoztatást a Paks II. projekt aktualitásairól.
A Budapesti Francia Intézet szintén párbeszédet kezdeményezett az atomenergetika témakörében. A kérdéskör jelentőségét jól érzékelteti, hogy az európai áramigény 25 százalékát ma is atomerőművek biztosítják. A konferencián francia és magyar szakértők tartottak előadást a nukleáris biztonság, a hulladékelhelyezés és az atomenergia társadalmi elfogadottsága témakörében, amelyeket követően kerekasztal beszélgetésekben folytatódott az eszmecsere.
– A Paks II. számára fontos a nemzetközi együttműködés, keressük a kapcsolatot azokkal az országokkal, amelyek hozzánk hasonlóan gondolkodnak az atomenergiáról. A francia vezetéssel 12 ország részvételével megalakult európai nukleáris koalíció is épp ezt a célt szolgálja – emelte ki Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. Mint rámutatott: a két új paksi blokk nemzetközi együttműködésben épül meg,az orosz technológiához jelentős nyugati, köztük francia beszállítók kapcsolódnak. Franciaország biztonságos energiaellátásában fontos szerepet játszik az atomenergia és a jövőben is szerepet kap, akárcsak Magyarországon. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Claire Legrasfrancia nagykövet is.
* Támogatott tartalom