Élményekben gazdag nyári gyerektábor Kalocsa-Meszesen
Szerző
Zsiga Ferenc
Rumi László, a Szociális Központ vezetője a helyszínen elmondta:
A tábort két turnusba, 30-30 gyerekkel a Családsegítő Szolgálat munkatársai mintegy egy hónapja kezdték el szervezni, a korábbi évek táboroztatási gyakorlatát kamatoztatva. Az első turnus július 3-7-ig, a második július 10-17-ig, hétfőtől péntekig tart. A szülők az ötnapos, napi háromszori érkezést biztosító táboroztatásért 20 ezer forint térítési díjat fizetnek. A nagycsoportos óvodás és kisiskolás korú táborozók reggelente a város három pontján találkoznak, és onnan szülői, illetve felnőtt kíséret mellett, végig kerékpárúton haladva kerekeznek ki a közvetlen Duna-parti üdülőbe. A napi programok igen változatosak, mások mellett gyerekjátékok, kézműves foglalkozások, néptánc oktatás, lovasbemutató, lovaglás, csónakázás a Vajason tölti ki a délután 16 óráig tartó tábori napokat” – mondta Rumi László.
A látogatásunk alkalmával éppen moldvai táncot oktató Markó Fruzsina táncpedagógus arról számolt be:
Tudva, hogy több táncosom is itt lesz a táborban, örömmel vállaltam, hogy a táborozó gyerekeknek foglalkozásokat tartok. Csütörtök van, így ilyenkor egy gyerektáborban már a túlélés a cél, hiszen a kisfiúk, kislányok a sok élményben kicsit megfáradnak. Ezért is esett a választásom arra, hogy moldvai táncokat hozzak. Ez a magyar nyelvterület legkeletibb részén élő népcsoport tánca, amelyre - mivel ott döntően lánc - és körtáncokat járnak - a gyerekek is könnyen „ráállnak.”A mai foglalkozás ismerkedéssel kezdődött, fejlesztő játékokkal, mozaiktáncokkal folytatódott, majd az órát levezetésként egy közös beszélgetéssel zártuk. Feltöltődve indulok haza, mert nagyon aranyosak, ügyesek voltak a gyerekek, és nem számítottam ilyen nagy aktivitásra”- mondta a táncpedagógus, aki a jövő héten induló turnusban ismét táncórát tart majd.
A táborról készült fotógaléria a KALOhírek hírportálon tekinthető meg, IDE kattintva!