Döntetlen az alsóház rangadóján
Szerző
Tamás FerencCímkék

A találkozó végeredménye már csupán a Kalocsának volt fontos, mert egy könnyen felejthető tavaszi szereplés után mindenképpen szerettek volna győzelemmel búcsúzni törzsszurkolóiktól. Igaz, ha 50-0-ra is nyertünk volna, akkor sem tudtuk volna megelőzni a közvetlenül előttünk álló Kecskeméti LC gárdáját, mivel nem a gólkülönbség, hanem a több győzelem rangsorol pontegyenlőség esetén, ebben pedig a megyeszékhelyi ellenfelünk jobban állt.
A Kecskemét utáni mérkőzést követően legördült a függöny, véget ért a szezon, jöhet a “jól megérdemelt” nyári pihenés, azonban engedtessék meg a tollforgatónak, hogy hangot adjon hiányérzetének is.
Most vasárnap Farkas Szabi élményszámba menő szabadrúgásával már előnyhöz jutottunk a félóra végére, ám Uszódon is látni lehetett a Magyar Kupa összecsapáson, hogy a megyeszékhelyi gárda nem volt két osztállyal jobb ellenfelénél. Az utolsó negyedórára aztán Nádasdi öngóljával ki is egyenlítettek.
Ezzel csapatunk az utolsó előtti, 13. helyen zárt a csoportban.
13. Anda Kalocsa FC 26 5 10 11 35-46 25
Forrás: Tamás Ferenc
Csak reménykedhetünk egy szebb folytatásban, amelyet egy ütőképesebb csapattal tudunk majd elérni a jövőben.
Anda Kalocsa FC - Kecskeméti LC 1-1 (1-0)
70 néző, vezette: Bacsi Noel
Kalocsa: Varga S.-Tamás Z. (Busa D.), Rideg L., Nádasdi G., Vass L.-Farkas Z., Tóth L.-Matos M. (Romsics P.), Farkas Sz., Bányai E. (Tapolcsányi D.)-Monori M. (Tóth Z.)
Játékos-edző: Kohány Balázs
Kiállítva: Nádasdi Gergely a 74. percben
Gólszerző: Farkas Szabolcs a 34., Nádasdi Gergely, öngól (1-1) a 68. percben.