Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett a dusnoki emberölés ügyében
Szerző
Zsiga FerencAmint azt a KALOhírek hírportálon megjelent helyszíni tudósításában két éve megírták: Dusnok központjában, a butiksori dohányboltnál 2021. április 6-án, 19:45 körüli időben kirobbant viszálykodás tragédiába torkollt. A község külterületén, az úgynevezett Pesár tanyán élő román család férfi tagjai, és egy helybéli fiatalember, valamint az apja között kitört konfliktus az 51 éves román családfő halálával végződött. A fia védelmére kelő 41 éves dusnoki apa az indulatok hevében a román családfőt egy késsel szíven szúrta, aki azonnal az életét veszítette.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. áprilisi tájékoztatása szerint emberölés gyanúja miatt folytatódott az eljárás, ugyanis a beszerzett információk alapján a Bács-Kiskun Megyei rendőrök a halált okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást átminősítették emberölés bűntettének gyanújára. Az ügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók elfogtak két román állampolgárt. Mind a három főt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.
Amint azt a továbbiakban, ugyancsak 2021. áprilisában kiderítették: az emberöléssel gyanúsított dusnoki férfi és fia külön-külön kocsival hajtottak a románok után, őket családfővel együtt az általuk lakott Pesár tanya közelében érték utol. Elmondások szerint a férfi bátran kiállt az „igazságosztó” elé, miközben a szópárbaj mind indulatosabban tovább folytatódott. Ekkor lendült szúrásra az a kéz, amelyik a kést szorította, a penge egyenesen a román családfő szívét érte. Nagyon hamar hihetetlen mennyiségű vér árasztotta el a helyszínt. A holtan összerogyott áldozat közeli hozzátartozói ekkor verhették össze a később emberöléssel, és vélhetően más bűncselekményekkel is gyanúsított férfit.
A Szegedi Fellebbviteli Ügyészség tájékoztatása szerint az ügyben a bíróság a napokban ítéletet hozott:
A dusnoki apát emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, de ellene az ügyészség büntetésének súlyosbítását indítványozta.
Az ügyre a jogerős ítélet után visszatérünk!