Százak lepték el a hartai és a solti Duna-partot – A települések szállás- és vendéglátóhelyein is nőtt a forgalom

A több napos, kiugróan magas napi átlaghőmérséklet következtében egyre többen választják a vízparti kikapcsolódást. Sátrazásra, fürdőzésre a hartai Duna szakaszhoz is sokan érkeztek július második hétvégéjén. Az itteni homokos part és fövény mintegy 700 méter hosszan, a Duna irányába lassan mélyülve, pár lépesre a vendéglátóhelyektől húzódik, és a csónakokkal, kisebb hajókkal való kikötésre is kiválóan alkalmas.
Hasonló látvány fogadja a hartai Duna-partra ellátogatókat is. Napozók, fürdőzők tucatjai lepték el a mintegy 350 méter hosszú, munkagépekkel szépen elegyengetett homokos partot. A kikapcsolódni vágyók egy része a partközeli vendéglátóhely árnyat adó terasza alatt hűsölt, eszegetett, iszogatott. A szezon eddig jól alakul.
A strand és a környékén parkoló autók mellett a parton kikötött vízi járművek sokasága is arról árulkodott, hogy nagyon sokan a Dunán érkeztek.
A solti Duna- part vonzerejéhez az is hozzájárul, hogy innen egészen Kalocsáig korlátozások nélkül lehet vízisízni, jetskizni, motorcsónakázni. Fontos, hogy a fürdőzők az ellenállhatatlan látvány, az alacsony vízállás és a kellemes vízhőmérséklet ellenére egy pillanatra se feledkezzenek meg arról, hogy a víz Soltnál a sok kotrástól, a közeli sodorvonaltól gyorsan mélyül, és a partszakaszon mindenki a saját felelősségére fürödhet.