Tíz település legjobbjai mérték össze tudásukat a kvíz-bajnokság döntőjén
Szerző
Kalocsai NéplapA rendezvénysorozat megálmodója és megvalósítója, Bagó Tibor Budapesten találkozott a kocsmakvízek világával, amelyet aztán rendezvénycentrikusabb formában hozott el Kalocsára három évvel ezelőtt. Idővel pedig már nemcsak városunkban, hanem egyre több helyszínen várta a vállalkozó kedvű játékosokat: a most lezárult bajnokság már tíz település – Kalocsa, Baja, Dusnok, Szekszárd, Kiskőrös, Mórahalom, Paks, Kecskemét, Harta és Solt – részvételével zajlott.
A rendezvényt dr. Körmendy Szabolcs önkormányzati képviselő nyitotta meg, majd a játékosok által már jól ismert feladattípusokkal nézett szembe a 35 döntőbe jutott csapat. A változatos témákat felvonultató kérdések mellett zenefelismerés és képrejtvények is várták a versenyzőket.
A több száz fő részvételével zajló megmérettetés végül szekszárdi győzelemmel zárult: a Tahók csapata lett a bajnok, a második helyet a kalocsai IDK szerezte meg, a harmadik helyet pedig a Gödör együttese érdemelte ki, Kiskőrösről.