A Foktő három csoportba is nevez csapatokat

július 28 2023
Szerző
Tamás Ferenc
Címkék
Július 18-án, kedden az újonc létére bajnoki ezüstérmes Főnix SE Foktő hangulatos Duna-parti pályájára tartó fiatalokat megkérdezve tudtuk meg, hogy a Gyuricza János edzette gárdájuk ma kezdi meg az új szezonra hangolódását, sőt a mester már edzést is vezényel ezen a délutánon a tavasszal szárnyaló Főnixnek.

A vezetőket és törzsszurkolókat főleg a kezdés foglalkoztatta, hogy miként tudnak majd 40-50 fiatalt a három csapatuk keretébe besorolni, mert az eredeti elképzelésük szerint mindenképpen elindítanák a vármegyei másodosztály Déli csoportjában ezüstérmes “Gyuricza rohamcsapatot”, Farkas Rajmund vezetésével pedig egy vármegyei III. osztályú és egy U19-es ifjúsági gárdát.
Nos, ebből az apropóból gyülekeztek az első edzésnapon, amikor közel 30 játékos rótta a köröket a rekkenő hőségben a Duna-parti pályán.
Az ígéretes létszám ellenére még sokan nyaraltak a játékoskeretökből - elég csak a házi gólkirályt, Markó Renátót említenünk-, ám azért Gyuricza mester élénken instruálta a megjelenteket, sőt, egy-két kör kocogás után nyújtó-lazító gimnasztikát is vezényelt játékosainak, amit egy kis gyorsasági munka követett.

Aztán úgy osztotta el a keretet, hogy a korábban együtt játszó barátok egy csapatba kerültek, majd kezdetét vette a gólokban gazdag kétkapuzás az edző játékvezetésével.

Közben a mestertől azt is megtudtuk, hogy a vármegyei II. osztály Déli csoportjában ezüstérmes csapatának kik lesznek a szparingpartnerei.

Augusztus 5-én, szombaton Bátyán lépnek majd pályára, augusztus 9-én, szerdán pedig Hartán. Augusztus 12-én, szombaton Uszódon vizitál majd a Gyuricza társulat, míg augusztus 19-én, szombaton már az új Megyei Kupa első fordulóját játsszák.

 

Erről is tudnia kell