Bemutatta programját a Mi Hazánk kalocsai polgármesterjelöltje

Az Érsekkertben tartott programbemutató sajtótájékoztatót május 24-én, pénteken Szabó Patrik, a Mi Hazánk kalocsai polgármesterjelöltje és Szabadi István, a mozgalom pártigazgatója. Programjuk a köztisztaság, a közbiztonság, a helyi kereskedők védelme, a közlekedés, a kapcsolatok építése, a szociális fejlesztések, a munkahelyteremtés, valamint a kulturális és idegenforgalmi témaköröket érinti.

A mozgalom pártigazgatója szerint a lakosoknak azt érdemes mérlegelniük a június 9-ei önkormányzati választáson, hogy az eddig lehetőséget kapott politikusok megvalósították-e ígéreteiket, céljaikat, beváltották-e a hozzájuk fűződő reményeket, vagy inkább változást szeretnének Kalocsa közéletében.

Szabó Patrik programjában szigorúbb szabályozást ígér a közterületi illegális hulladéklerakás, kábelégetés és kóbor kutyák problémáinak csökkentésére, valamint javasolja a közterület-felügyelet megerősítését és mezőőrség felállítását.

A közbiztonság javítása érdekében a polgárőrség jelentősebb támogatását tervezi. A helyi vállalkozók védelmeként helypénzfizetési és egyéb kedvezményeket biztosítana a kalocsai cégeknek, valamint a piactér és az infrastruktúra fejlesztését is elengedhetetlennek tartja.

A szociális fejlesztések között menza jellegű menüprogramot indítana alacsonyabb áron, ingyenes kiszállítással nyugdíjasoknak és mozgáskorlátozottaknak. Munkahelyteremtés céljából helyben termelt zöldségek és gyümölcsök feldolgozására üzemeket hozna létre. És a közlekedés terén is több újítást eszközölne.

A jelölt végül kulturális és idegenforgalmi terveit osztotta meg a lakosággal. Ezek között szerepel a Művelődési Központ visszaállítása, a múzeumok és kiállítótermek rendszeres nyitvatartása, valamint a Paprikafesztivál és a majális szerényebb anyagi körülmények közötti szervezése. A Duna-parti vállalkozókkal konzultációkat kezdeményezne, és a Folklór Fesztivált is újjáélesztené, továbbá Szilveszterkor közös szabadtéri óévbúcsúztató programot szervezne.

 

Erről is tudnia kell