Vármegyei Etikai Bizottságot választanak a kórházakban – Kalocsa önálló szavazókör, három jelölt indul

július 30 2023
Szerző
Zsiga Ferenc
Címkék
Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló rendelet alapján 2023. július 1. és augusztus 15. napja között kell megtartani a Vármegyei Etikai Bizottságok tagjainak első választását a vármegye egészségügyi intézményeiben. A Vármegyei Etikai Bizottság az adott vármegyében dolgozó orvosok, fogorvosok, továbbá az úgynevezett „egyéb diplomások” maguk közül közvetlenül választott testülete, amelynek tagjaiból esetileg létrehozott Vármegyei Etikai Tanács jár el első fokon az orvosokkal szembeni szakmai-etikai eljárásokban.

A választásról kiadott szakmai anyag szerint a Vármegyei Etikai Bizottság tagjává az válhat, akit az adott vármegyében működő egészségügyi szolgáltató tagnak jelölt, és aki a jelölést vállalta.

Bács-Kiskun vármegyében a Vármegyei Etikai Bizottság választást valamennyi kórház szavazókörében, így Kalocsán is 2023. augusztus 7.-én hétfőn, 9.00- 14.00 óra között, illetve augusztus 8 – án, kedden, 9.00- 14.00 óra között tartják.

A kalocsai kórház önálló szavazókör, a szavazást a Bács- Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephely, 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos út 34-36. Igazgatósági épület, Tárgyalóteremben tartják.

Önálló szavazókörök továbbá: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., Hotel épület 1.emelet Kistárgyaló terem; Bács- Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely, 6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János u 4. C. épület alagsor, Konferenciaterem;Bajai Szent Rókus Kórház 6500 Baja, Rókus utca 10. Gazdasági épület, Klubszoba; Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart László u. 1. Kórház igazgatás, Kistanács terem.

Kik szavazhatnak?

Szavazásra jogosultak az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvosok, fogorvosok és egyéb diplomások. Aktívnak minősül az a szavazásra jogosult, aki  érvényes működési nyilvántartással rendelkezik, valamint az is, aki érvényes működési nyilvántartással nem rendelkezik, de valamely egészségügyi szolgáltatónál felügyelet mellett jogszerűen egészségügyi tevékenységet végez.

A szavazásra jogosultnak az adott vármegyében rendelkeznie kell legalább egy, valamely egészségügyi szolgáltatónál aktuálisan fennálló foglalkoztatási jogviszonnyal, mely tény rögzítésre is kerül a névjegyzékben.

A választás az úgynevezett kislistás választás szabályai szerint kerül lebonyolításra, vagyis a szavazólap tartalmazza a megválasztható személyek nevét abc-sorrendben. A szavazólapon legfeljebb annyi jelöltre lehet szavazni, ahány bizottsági tag választható, azaz minden szavazásra jogosult legfeljebb 10 jelöltre szavazhat érvényesen.

A választáson a tíz legtöbb érvényes szavazatot megszerző jelölt válik a Vármegyei Etikai Bizottság tagjává. A tíz választott tag közül legalább egy tagnak nem orvosi és egészségtudományi képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozónak, továbbá legalább egy tagnak fogorvosnak kell lennie.

A választás a szavazatok számára tekintet nélkül érvényes, a megválasztott Vármegyei Etikai Bizottság tagjának azt a tíz jelöltet kell tekinteni, akik a megválasztható Vármegyei Etikai Bizottság tagjainak száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták.

A Bács-Kiskun Vármegyei Etikai Bizottsági választás jelöltjeinek listáján három, a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban dolgozó személy neve szerepel:

  • Dr. Bacskó Andrea – szakorvos, Belgyógyászati Osztály, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház

  • Dr. Barkóczi Ilona – osztályvezető főorvos, Tüdőgyógyászati Osztály, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház

  • Dr. Hum Zsigmond – adjunktus, mb. osztályvezető, Sürgősségi Osztály, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház


A jelöltek listáján a kalocsaiakon kívül további 21, a felsorolt intézményekben dolgozó személy neve szerepel.

A választás eredményéről tájékoztatjuk majd olvasóinkat!

Erről is tudnia kell