Életmentő újteleki polgárőrök

február 09 2023
Szerző
Kalocsai Néplap
Könnyen tragédiával végződhetett volna a begyújtás. Az újteleki polgárőrök gyors helyzetfelismerésének és tettrekészségének köszönhetően megmentették az újteleki Tóth Zoltán életét.

Talán pusztán a szerencsének köszönhető, hogy a két polgárőr a közelében volt Újteleken annak az ingatlannak, amelyből 2023. január 1-jén tömény füst áradt, miután a tulajdonos be szeretett volna gyújtani a kályhájába, amelynek az ajtaját nyitva hagyta a keletkezett füst miatt.

Huszka Józsefné és Vörös Imre ismerőseikkel beszélgetett, amikor meghallották, hogy a közelben mentősöktől kérnek telefonon segítséget. A felismerést tettek követték: saját testi épségüket veszélyeztetve, füstmérgezéstől sem félve átverekedték magukat a tömény füstön, ahol a ház belső helyiségében a padlón fekve találták az ingatlan tulajdonosát, Tóth Zoltánt – ekkor már eszméletlen állapotban. A polgárőrök segítségére volt Kovács Attila, aki korábban a mentőket értesítette, majd miközben ablakot nyitott a házban, Huszkáné és Vörös Imre sikeresen kihúzták a szobából az eszméletlen férfit, aki a szabadban rövid idő után visszanyerte eszméletét, de megmentőit nem ismerte fel, csak annyit mondott sírva: „Köszönöm, hogy megmentettetek!”

A polgárőrök a sérültet végül a hamarosan kiérkező mentőkre, a helyszínt tűzoltók gondjaira bízták. 

Erről is tudnia kell