Bíztató ősz után felejthető tavasz

június 07 2023
Szerző
Tamás Ferenc
Címkék
A függöny legördült, véget ért a 26 hétvégén át tartó erőltetett menet, befejeződött csapatunk és szurkolói számára is a 2022/2023-as vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság.

A Kohány Balázs vezette mieink a tabella utolsó előtti helyén végeztek, de sokak szerint az is szép volt, hogy egyáltalán indulni tudtunk a megyei küzdelmekben. Ám, legjobb lenne mindannyiunknak minél gyorsabban elfelejteni a Megyei I. osztályú csapatunk idei tavaszi produktumát, amely az Anda Kalocsa FC számára valóságos vesszőfutást jelentett, amely hét vereséggel kikövezett stációval volt jelezve.

Meg nem történtté tenni ugyan nem tudjuk, de a rosszból is tanulhatunk, hogy a jövőnk szebb és biztatóbb legyen.

Az őszi nagy győzelmek - Félegyháza, Jánoshalma, Kunbaja, Harta - után azért voltak győzelemmel felérő döntetlenjeink is, elég csak a Baja vagy az Akasztó elleni remiket emílteni, ám a csapatteljesítményünk éves 31 százalékos mutatója így is elszomorító.

Még ma is fájó a Kecel elleni két fiaskónk is, vagy a Bácsalmás elleni két zakónk, de legalább ilyen bosszantó volt a Tiszakécske “fakó” elleni két meccsünk 2-5-ös negatív gólkülönbsége is.

Így, a 14 csapatos mezőny utolsó előtti, 13. helyén álltunk meg a zárásra, amelyre talán nem is volt még példa a klub története során.

13. Anda Kalocsa FC 26    5    10    11    35-46    25

A negatív gólkülönbségünket is legalább olyan szokatlan látni a Kalocsa név után, no meg azt megélni, hogy a befejező utolsó hét fordulóban győzelem nélkül maradtunk… Pedig az ősz végén volt olyan etapunk, amikor csapatunk játéka reményekre hogosította fel közönségünket, hiszen olyan elemeket is láttunk a fiúktól a pályán, amelyek a “régi” KFC játékát idézték.

Csapatunk hazai mérlege: 4 győzelem; 5 döntetlen; 4 vereség.
Itt az élre kívánkozik a Kiskunfélegyháza és a Jánoshalma legyőzése vagy a halasztott Harta elleni meccsünk 2-1-es győzelme.

Idegenbeli mérlegünk: 1 győzelem; 5 döntetlen; 7 vereség.
Itt az élre kívánkozik a szerbekkel megspékelt délvidéki rohamcsapat, a Kunbaja legyőzése. De mindenképpen meg kell említenünk, hogy Hartán, Jánoshalmán, Kecskeméten és Akasztón sem maradtunk alul idegenben.

A csapatunk legfőbb góllövői: 1. Farkas Szabolcs 10 találattal, 2. Farkas Zalán 7 góllal, 3. Tóth Levente 4 góllal.
Piros lapot két játékosunk kapott a bajnokság során: Nádasdi Gergely az utolsó fordulóban a Kecskeméti LC ellen és kapusunk, Varga Sándor.

A 2022/2023-as bajnokság során kalocsai színekben pályára léptek: Varga Sándor, Vatai Adrián (kapusok), Busa Dávid, Rideg László, Rábóczki Richárd, Tamás Zalán, Vass Levente, Matos Martin, Tóth Levente, Lakatos-Lengyel Márton, Farkas Szabolcs, Kohány Balázs, Bányai Edvin, Farkas Zalán, Monori Martin, Kohány Gábor, Nádasdi Gergely, Kerekes Krisztián, Pirisi Raul, Tapolcsányi Dávid, Romsics Péter, Práger Ádám, Takács Krisztián, Tóth Zalán (mezőnyjátékosok).
Edző: Kohány Balázs

 

Erről is tudnia kell