Újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapest–Belgrád vasúti fejlesztés – Ha elkészül, az a kalocsai járás közlekedésére is kihat
Szerző
Zsiga FerencCímkék
Megkezdődik a Budapest–Belgrád vasútvonal Ferencváros állomás és Soroksár közötti szakaszának kivitelezése a MÁV Zrt. beruházásában, a 2023. június 28-i kormánydöntés értelmében."– olvasható a cikkben.
Hatályba lépett a vasútfejlesztési beruházás ezen szakaszának megvalósítására irányuló vállalkozási szerződés is, így kezdetét veszi a tervezési, illetve a kivitelezési munka.
A szerződés a fedezet rendelkezésére állásáról szóló alapítói határozatnak a vállalkozóval való közlését követő hetedik napon lép hatályba. Az alapítói határozat 2023. június 29-én született meg, a vállalkozó értesítésére a csütörtöki napon sor került.
A rendkívül komplex beruházás 2025-re készülhet el
A vasúti korszerűsítésről számos alkalommal beszámoltunk kötött pálya rovatunkban – írja a magyarepitok.hu. A fejlesztés a MÁV Zrt. 150-es számú, Budapest–Kunszentmiklós−Tass–Kelebia vasútvonalát érinti, mely a X-es számú páneurópai vasúti folyosó része.
A munka során a régi vágányokat elbontják, újjáépítik, és mellette egy teljesen új második vágányt építenek ki. A felsővezeték-hálózatot szintén elbontják, és újjáépítik. A felújítás után a hozzávetőleg 150 kilométer hosszú pályán 160 kilométer/óra lesz az engedélyezési sebesség."A projektben 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, 13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon épül, kialakítanak 381 P+R és 410 B+R parkolót, továbbá 59 kilométeren zaj-és rezgésvédelmet. A vasútvonalat a legmodernebb, ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszerrel és korszerű biztosítóberendezéssel is felszerelik.
A beruházás a tervek szerint 2025-re készül el.
Forrás: magyarepitok.hu