Pezsdület a tanmedencében - Úszótábor 2023
Szerző
Tamás FerencCímkék
Július 10-én, hétfőn már a negyedik hét táborozása zajlik a kalocsai uszodában, ahova a korábbi hetekben is ki lehetett volna tenni a “megtelt” táblát a tanmedence partjára, hiszen gyerekzsivajtól volt hangos a kismedence és környéke.
Ezúttal is telitalálat volt tehát a kalocsai úszók nyári kínálata, hiszen talán a legnagyobb népszerűségnek örvend a gyerekek körében a “vizes nyár”, az uszodai programok színes kínálatával.
A tábor napirendjéről és történéseiről Petróczki Dániel úszóedzőt kérdeztük arra kérve, hogy avasson be bennünket foglalkozásaik és programjuk széles tárházába.
Ha jól emlékszem, kollégáim immár közel huszadik nyári úszótáborukat rendezik, ahol talán a költségek miatt is, heti turnusokban zajlanak a foglalkozások. Ugyanis egy hét részvételi díja (tízóraival, ebéddel) az uszoda használat és oktatás mellett 31.000 Ft/fő. Esetükben is igaz, hogy a résztvevő gyerekek kor szerinti megoszlása is igen változó, hiszen az öt évnél alig idősebbektől a tizenévesekig jönnek hozzánk a jelentkezők, ám rögtön leszögezném, hogy az úszni tudás egyáltalán nem feltétele a jelentkezésnek. Délelőttönként éppen ezért is vagyunk mindig többen a kollégáimmal, mert akik már tudnak úszni, azok a nagymedencében gyakorolhatnak, míg a teljesen kezdők a tanmedencében a “vízhez szoktatást”, az úszás oktatás alapjait - siklás, vízfekvés, alaptechnika gyakorlásán vehetnek részt. Programunk szerint reggel 8 órától délután négyig tart a napi penzum, amelyet két étkezés szakít meg, de azért ebéd után ismét a medencéké a főszerep. Az ebéd utáni csendespihenő alatt pedig mesenézés, filmvetítés, társasjátékok szokták felvezetni a délutáni uszodai munkát. Tapasztalataim alapján talán elmondhatom, hogy az 1 hetes turnus arra mindenképp jó, hogy a résztvevők elérjék a megfelelő vízbiztonságot és otthonosan mozogjanak a számukra még idegen közegben. A képességfejlesztő játékos feladatokkal pedig a szakképzett edzői stábunk lehet a garancia arra, hogy mindez pedagógiailag is megalapozott legyen. Programjainkat úgy próbáljuk meg összeállítani, hogy legalább egy alkalommal legyen kézműves foglalkozás is a napi játékok mellett, de a közlekedés-biztonsági foglalkozások is nagyon népszerűek."A korábbi kéthetek turnusaink hozadéka mindenképpen abban állt, hogy a turnus végére megpróbáltunk egy stabil gyorsúszást a résztvevőknél kialakítani vagy egy mellúszás kar-lábmunkát úgy összerakni, amelyet a táborozók többsége el is sajátított a második hét végére.
Jöjjön tehát mindenki, jelentkezzetek az augusztus 18-i, táborzárásig valamelyik turnusunkba!"- fejezte be az úszótáborral kapcsolatos tájékoztatóját Petróczki Dániel, a Kalocsai Úszó-és Vízilabda Egyesület edzője.