Pénteken Náray Tamás kiállításával kezdődik a várva várt Kék Madár Fesztivál

A Kalocsa TV stábja csütörtök délután járt a sétálóutcában, ahol már javában építették a fény és a hangtechnikát a Kék Madár Fesztivál MVM színpadjának. A kézművesvásár pavilonjai is már állnak a belvárosban. Itt találkoztak Lakatos Györggyel, a rendezvény atyjával, a három napos rendezvény főszervezőjével.
Kalocsa mellett közel tucatnyi településen, köztük már a Dunántúlon is voltak kitűző-értékesítési pontok, és az üzleteken, vállalkozásokon kívül majdnem harminc magánszemély is bekapcsolódott a terjesztésbe. Ennek is köszönhető, hogy már a Kék Madár Fesztivál indulása előtt szép bevétel gyűlt össze, mely a beteg gyerekek gyógyulását segíti.
Kultúra, művészet, jótékonyság 3 napon keresztül.
Ezt hirdeti már több mint 30 éve a kalocsai rendezvény, melynek, mint tapasztalható, egyre nagyobb híre van.
Pénteken délután, Náray Tamás kiállítással hivatalosan is kezdetét veszi a Városi Galériában a XXXII. Kék Madár Fesztivál, és azt követően könnyű és komolyzenei koncertek sora, színházi bemutató, könyvdedikálás várja a kultúrakedvelő közönséget Kalocsán.