Örömzene, teltház, fergeteges bál a Dusnoki Tamburafesztiválon

december 14 2023
A tamburazenekarok dusnoki nagy találkozóját idén is nagyon sokan várták, így a Délvidék számos magyar településéről, de még Vajdaságból, Horvátországból is érkeztek zenészek, hogy a délszláv népzene kitűnőbbnél kitűnőbb tamburazenekaraival találkozzanak, zenéjükben leljék örömüket.

December 2-án, szombaton a dusnoki József Attila Művelődési Házban immár kilencedik alkalommal megrendezett Tamburafesztivál a Budapestről érkezett Babra zenekar fellépésével kezdődött. A profizmusukat a Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomák mellett az is igazolta, hogy a zenekar tagjai immár hosszú ideje játszanak együtt, ugyanabban a formációban.

A fellépés után a megjelent vendégeket Mindszenti István polgármester köszöntötte.

 

 

Erről is tudnia kell