Fókuszban a fenntarthatóság – Kalocsán is elindult a Kereskedelmi és Iparkamara díjmentes szakemberképzése

Az országos programhoz csatlakozva, Kiskunhalas és Baja mellett április 19-én Kalocsán is elindította fenntarthatósági szakemberképzését a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kezdeményezés célja, hogy képzést biztosítson minden olyan, a környezetét és szakmáját tudatosan építő vállalkozónak, aki a már érzékelt klímaváltozást figyelembe véve tervezi végezni tevékenységét, jövőbeni fejlesztéseit és beruházásait.

A „Szövetségben a Vállalkozókkal” címet viselő programsorozat részeként megvalósuló fenntarthatósági szakemberképzésen elsőként Mészáros Mónika köszöntötte a résztvevőket a képviselet Búzapiac téri épületében április 19-én. A képviseletvezető a Kalocsa Televízónak mások mellett elmondta: a most induló, háromszor nyolc órás képzés mellett workshopokkal és üzleti reggelikkel is várják az érdeklődő vállalkozókat.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képzésének zárásaként + 1 óra egyedi és személyes mentorálást biztosítanak minden résztvevő vállalat részére.

Erről is tudnia kell