Horvát nyelv- és tánctábort tartottak Dusnokon
A dusnoki Vajas-parton fekvő vízi turisztikai központ adott otthont a Biser Tánccsoport július 21-én, vasárnap kezdődő táborának, amelyet hetedik alkalommal szerveztek meg, ötödik alkalommal helyben, Dusnokon. Különlegessége, hogy bár a jól ismert, hazai környezetben tanulhatnak a horvát nyelvről és táncokról a résztvevők, mégsem napközis, hanem „ottalvós” tábort tartanak a szervezők gyerekek nagy örömére, akik a zarándokszálláson pihenhették ki a napok izgalmait.
Mint megtudtuk, minden évben egy-egy kiemelt téma várja a fiatal táborozókat, akiknek felügyeletében a rangidősek nagy segítséget nyújtanak.
A szavak, kifejezések tanulása mellett vetélkedők, játékok is várták a gyerekeket, akik őrangyallá váltak, illetve őrangyalt is kaptak a tábor során.
A tábor során éjszakai kézműveskedés, táncpróba, fánksütés és táncház is várta a gyerekeket, akik a programsorozat zárásaként Szekszárdra is elutazhattak, és mint a táncegyüttes vezetőjétől megtudtuk, a következő időszak is tartalmasnak ígérkezik számukra.