A doni katasztrófára szentmisével, koszorúzással emlékeztek Kalocsán

Az 1943. január 12-i doni áttörés nyolcvanegyedik évfordulójára emlékeztek január 14-én, vasárnap. A hősök tiszteletére Kaló Krisztián plébános által celebrált szentmise után a templomot megtöltő hívek átvonultak a közeli doni katonai emlékműhöz.

A Himnusz katonazenekari közreműködéssel történt éneklése után Lisztmajer Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanulója az ismeretlen katona 1942. decemberben írt, Az utolsó pillanatfelvétel című versét szavalta el. A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalja Díszőrségének és az egykori Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezred katonái és csapatzászlajának tisztelgése, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara közreműködésével zajló megemlékezésen Kákonyi István önkormányzati képviselő, bizottsági elnök mondott beszédet. 

A képviselő mondanivalójából kiviláglott, hogy szinte nincsen olyan magyar család, akinek a magyar történelem egyik legnagyobb katonai veresége nyomán ne lenne valamilyen kötődése, emléke, vesztesége.

A beszédet követően dr. Filvig Géza polgármester, Simon Zoltán alpolgármester és Kákonyi István képviselő koszorút helyezett el a szobor talapzatán, majd a megemlékezés résztvevői, köztük az önkormányzati képviselők, a pártok, szervezetek képviselői közül többen mécsest gyújtottak és azt főhajtás mellett helyezték el a szobornál az elhunyt hősök tiszteletére.

Erről is tudnia kell