Eredményes a középkori település, Szüle régészeti feltárása
A Sárközben évek óta folyamatosan zajlanak a kutatások a falusi templomokban. Harta külterületén több középkori település nyomai megtalálhatók. A tavalyi esztendőben Mikla kincseit tárták fel a kalocsai és a kecskeméti régészek, most pedig Szüle van soron. A szakemberek, egy pályázatnak köszönhetően, hónapok óta, jó eredménnyel végzik az ásatási munkálatokat.
Akkor már látszott, hogy van egy Árpád-kori előzménye a középkori épületnek. Ezt a templomot az idők folyamán többször kibővítették, melyet a feltárás során meg is találtak a régészek, így módosult az alaprajz a talajradar eredményeinek segítségével.
A szántóföldön légi felvételek is készültek az egykori Szüléről, így pontosan látható volt a középkori település szerkezete is. Egy dombháton húzódott végig a főutca, melynek a végén állt a 18 méter hosszú és 12 méter széles templom.
Az alaprajz tisztázása után az alapfalak kiásására került sor, majd a középkori templom főhajójában zajlottak a feltárási munkálatok. A szakemberek most jutottak el a sírok szintjéig. Tervek szerint a szülei ásatások augusztus közepéig tartanak. A leletanyagot egy kiállítás keretében a Viski Károly Múzeumban tekinthetik majd meg a látogatók.