44 sofőr ivott, mielőtt volánhoz ült az elmúlt héten – Vármegyei közlekedésrendészeti összefoglaló

július 15 2023
Szerző
Zsiga Ferenc
Címkék
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1829-en lépték át; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. Arra kérik a közlekedés résztvevőit, hogy a megengedett sebességgel közlekedjenek, mivel a nyári hónapokban is folyamatosak és rendszeresek a vármegye területén a sebességmérő akciók.

Negyvennégy sofőr úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. Közülük heten balesetet okoztak.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten ötvennégy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Tizenhat olyan baleset történt, amelyben valaki megsérült: heten súlyosan, tizennégyen pedig könnyebben. Halálos baleset is történt: Kecskemét térségében, a 445-ös számú főúton egy elektromos kerékpárral közlekedő 88 éves férfit sodort el egy kisteherautóval közlekedő medgyesegyházi lakos. A kerékpáros az éjszakai óra ellenére nem viselt láthatósági mellényt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ezúton is felhívják a közlekedők figyelmét arra, hogy kerékpárosként lakott területen kívüli út úttestén, leállósávján, útpadkáján éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között csak úgy lehet tartózkodni illetve közlekedni, ha láthatósági mellényt, fényvisszaverő ruházatot viselnek. Bár lakott területen belül ez nem kötelező, mégis ajánlatos! Ha ugyanis fényvisszaverő anyagokkal felszerelt ruházattal és járművel közlekednek, észlelésüket és láthatóságukat a sokszorosára növelhetik. Ez különösen szürkületben, éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok mellett igaz.

A láthatóság érdekében a kerékpárt fel kell szerelni:

• előre egy fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,
• hátra egy piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,
• elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel,
• legalább az első keréken, legalább 2 darab, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).


- áll a vármegyei rendőr-főkapitányság elmúlt heti összefoglalójában.

 

Erről is tudnia kell