A Tér és a Vonal lírája a Schöffer Gyűjteményben

március 23 2023
Szerző
Kalocsai Néplap
Dargay Lajos modern képzőművészeti kollekciójából nyílt válogatott kiállítás.

Alapítója és egykori múzeumigazgatója munkássága előtt tiszteleg új, március 17-én megnyílt időszaki kiállításával a gyűjtemény, amelynek megnyitóján Budai Viktória köszöntötte a megnyitón megjelenteket, köztük a Dargay család jelenlévő tagjait.

A művészettörténész gyűjteményvezető elmondta: Dargay Lajos közel három évtizedet felölelő múzeumigazgatói munkássága hatalmas elhivatottságról tanúskodik, az új kiállítással pedig – amely egy válogatás a modern képzőművészeti kollekciójából –tiszteletüket szeretnék kifejezni felé.

A kiállítást fia, Dargay Marcell zeneszerző nyitotta meg, aki számos személyes emléket osztott meg arról, hogyan is hatott rá 8-9 éves gyermekként ez a közeg, amelyben – mint fogalmazott – eredendő természetességgel élt és mozgott.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Kattintson a galéria megtekintéséhez!

A képtár anyaga az 1984. és 1987. között megrendezett három Schöffer-szemináriumra látogató művészek által felajánlott és letétbe helyezett alkotásokból áll, a korpusz ennek megfelelően elsősorban magyar és kisebb részben nemzetközi absztrakt, geometrikus-technicista, valamint neokonstruktivista irányzatokra fókuszál, továbbá az első Párizsi Magyar Műhely Találkozónak köszönhetően több konceptuális objekt, fotó és absztrakt expresszionista táblakép is került az anyagba.

Dargay Marcell arról is megemlékezett, hogy édesapját haláláig bántotta, hogy a képtár később, a rendszerváltást követően a raktárak mélyére került.

– Bármi is történt az anyaggal a múltban, mégis túlélte, itt van, és várja, hogy megismerjük, vagy csak egyszerűen örüljünk a viszontlátásnak, melyre oly sokáig kellett várni, de egyértelműen kimondható, hogy messzemenően megérte – emelte ki a zeneszerző, aki a megnyitón Bartók Béla: Intermezzo és Sáry László: Emlék című művét adta elő.

 

Erről is tudnia kell