Döntött a testület a Hunyadi Kollégium sorsáról

A városi képviselő-testület január 25-i, csütörtöki ülésén tárgyalta a grémium mások mellett az egykori Hunyadi Kollégium értékesítését.

A testületi ülésen napirenden szerepelt a belvárosi elkerülő út is, melynek helyzetét az előzményekkel és az előterjesztők szerint az önkormányzat számára legelőnyösebb megoldással együtt mind dr. Filvig Géza polgármester, mind Simon Zoltán alpolgármester részletesen is ismertette, közérthetően előadta a KALOhírek szerint.

A többség által elfogadott határozattal tehát – az átkötő nyomvonala állami tulajdonba kerül (majd az állam a kezelői jogot a Magyar Közútnak adja) - megnyílt a szakminisztérium és a polgármester szerint is a jogilag egyedüli lehetőség arra, hogy a belvárosi átkötő utat az állam terveztesse és valósítsa meg. Ezáltal ez a komoly összeget felemésztő beruházás az önkormányzatnak egyetlen fillérjébe nem kerül majd.

A voksolás a következőképp alakult:
A testület 12 tagjából 11 volt jelen (Szabó Balázs képviselő előre bejelentette távollétét.)
Az előterjesztést, azaz az állam általi megvalósítást 7 képviselő; Dr. Filvig Géza, Kákonyi István, Pécsi Vivien, Schmidt Rajmund, Simon Zoltán, Tihanyi Tiborné, Dr. Körmendi Szabolcs „igen” szavazattal támogatta.
„Nem”-mel szavazott: Balogi József, Dr. Bagó Zoltán, Dr. Vincze András és Király Róbert.

Amiben viszont teljes volt az egyetértés:

NEM ADJÁK EL A VOLT HUNYADI KOLLÉGIUMOT.

Egyebek mellett azért sem, mert magyarosan fogalmazva az önkormányzat, a képviselők nem ilyen lovat akartak. Sarkosítva: az ajánlattevő, a rövid múltra visszatekintő cég ellen végrehajtási eljárás van folyamatban, a társaság vietnámi állampolgárságú képviselőjével szemben pedig érvényes fizetési meghagyást bocsátottak ki.


A testületi ülés teljes anyaga, illetve a fentiekben részletezett két napirend tárgyalása az élő közvetítésnek köszönhetően, felvételről dr. Filvig Géza közösségi médiás oldalán tekinthető meg.

Erről is tudnia kell