Címke alapján listázás:
Bács-Kiskun vármegye
-
4 millió 750 ezer forintot fordít a helyi fiatalok jövőjére a Tesco Bács-Kiskun vármegyében
A Tesco „Start a jövőért” pályázati programjának 3. fordulójában többek között élményalapú angol nyelvi tábort, biztonságos játszótér kiépítését, iskolai tehetséggondozó foglalkozásokat, helyismereti kirándulásokat és sárkányhajóedzéseket is támogat Bács-Kiskun vármegyében. Az elsősorban a 25 év alatti gyermekek és fiatal felnőttek életkörülményeinek fejlesztésére fókuszáló közösségi projekteket finanszírozó kezdeményezés keretében az áruházlánc összesen 4 millió 750 ezer forintot biztosít 15 szervezet projektje számára a vármegyében. A rendelkezésre álló pénzügyi keret szétosztásáról a helyi vásárlók döntöttek, akik a legtöbb voksot a Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány közösségformáló iskolafelújítási pályázatára adták le.
bővebben → -
57 millió forint és egy 500 ezer forintot érő Aranyzseton a tét – 11 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen lehet szavazni
Elstartolt a Tesco „Start a jövőért” pályázati programjának szavazási szakasza. Bács-Kiskun vármegyében 11 Tesco üzletben voksolhatnak a vásárlók 15 helyi projektre, hogy eldöntsék, melyik mennyi támogatást kapjon. Az elsősorban a gyerekek és fiatal felnőttek életkörülményeinek javítására fókuszáló kezdeményezésekre február 15-ig lehet szavazni az áruházak kasszáinál a vásárlások után járó zsetonokkal. Minden körzetben a legtöbb zsetont begyűjtő pályázat 500 ezer, a második 300 ezer, míg a harmadik 150 ezer forintot nyer. A versengés országszerte összesen 57 millió forintért folyik, és egy vásárló által kihúzott különleges Aranyzsetonnak köszönhetően egy szerencsés szervezet 500 ezer forint extra támogatásban részesül.
bővebben → -
Beton virágládába hajtott – Heti közlekedésrendészeti összefoglaló
Kiderült, hogy a középkorú nő a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ezért őt mintavételre előállították.
bővebben → -
Egy hét alatt 48 rendőri intézkedést igénylő baleset történt Bács-Kiskun vármegyében
Az egyenruhások 20 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott.
bővebben → -
Értéktár, Petőfi, Pepper robot: így mutatkozik be Bács-Kiskun
Bács-Kiskun vármegye az Agrárminisztérium felkérésére kiemelt kiállítóként lesz jelen az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a hétvégén.
bővebben → -
Hét kisfilm népszerűsíti ősztől Bács-Kiskun értékeit
A nagyjából negyedórás összefoglalók újszerűsége, hogy minden egyes film egy-egy interjúfüzér, nincs benne narráció, így tulajdonképpen minden információ a felkért szakemberek közvetítésével derül ki.
bővebben → -
Heti összefoglaló: halálos kamionbeleset, nem csökken a gyorshajtások száma
Volt olyan nap a múlt héten, amikor a 700-at is meghaladta a gyorshajtók száma.
bővebben → -
Jó nyitás: győzelemmel debütált sakkcsapatunk
A Bács-Kiskun vármegyei első osztályú sakk-csapatbajnokság tavaszi első fordulóját április 2-án, vasárnap délelőtt tíz órától a Művelődési Ház kamaratermében tartották.
bővebben → -
Balesetmegelőzés: Vármegyénk az országos statisztika sereghajtója
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának évértékelő ülését e hét kedd délelőtt tartották meg a megyeszékhelyen.
bővebben →













