Szeliden, szombaton XIX. Vármegyei Polgárőr Nap – Három év után folytatódik a hagyomány
Szerző
Zsiga FerencCímkék
A szervezők arról tájékoztatták portálunkat, hogy a Vármegyei Polgárőr Nap kiemelt jelentőségű a megyei polgárőrség életében; a nagyszabású rendezvény a polgárőrök összetartozását erősíti, egyben szimbolizálja is azt. A Covid éveiben sajnos nem tudták megtartani a fontos rendezvényt, de három év után folytatódik a hagyomány.
A rendezvény a házigazda település polgármestere, Dusnoki Csaba, majd dr. Fekecs Dénes, a Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke és dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány beszédével kezdődik, majd kitüntetéseket adnak át. Az eseményen az egyes polgárőr egyesületeknek szabadtéri főzési lehetőségét biztosítanak.
A 17 óráig tartó programot színesíti az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet kutyás bemutatója, a Dunapataji Fényes Csillag Citerazenekar-, a Kalocsai Fúvószenekar előadása, a Dunaszentbenedeki Hagyományőrző Néptánccsoport műsora. Délután a Solti Mazsorett Csoport, majd Heller Tamás-Nyertes Zsuzsa érdemes művészek lépnek színpadra. A műsorfolyamot a 15 órakor kezdődő Osso Balázs koncertje zárja.
Az egésznapos események közé tartozik a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya prevenciós programja, rendőr toborzó, polgárőr felszerelések kiállítása és vására, továbbá büfé, játszópark, kondipark, ingyenes fürdési lehetőség a Szelidi-tó strandján várja az érdeklődőket.