Emlékezetes diadal volt és az is marad
Szerző
Tamás FerencCímkék
A szokatlan időpont ellenére is több mint száz szurkoló köszöntötte a lelátóról a csapatokat a kezdésnél, a Buzogány Szabolcs edzette gárdánknak pedig volt törleszteni valója, hiszen az őszi “odavágón” kikaptak a keleti határvégen.
Szédületes iram, férfiasan kemény játék és rögtön tegyük hozzá, sok játékvezetői tévedés hozta tűzbe a lelátó publikumát. A mieink aztán az elejétől fogva futottak az egyenlítés után, amely a félóra végére sikerült is a második játékrész első percében (16-16). Majd egy-két góllal elléptünk a vendégektől - 19-17, 23-21 -, de a 47. percre a nyirségiek ismét egalizálták az állást (27-27).
Aztán jött a találkozó tömény izgalmakkal teli finise, ahol a “sporik” ismét főszerepet kaptak. Ám 30-30 után az utolsó percekben már 34-32-re is vezettünk, sőt a lefújás előtt 35-32-re is.
Hogy sportjegyzetünk címében miért utaltunk az “emlékezetes diadalra” arra jó példa volt maga a meccs és annak fordulatai, amelyet bizonyára még nagypapa korukban is emlegetnek majd a mieink.
Kalocsai KC - Nyíregyházi SN 35-33 (15-16)
120 néző, vezette: Nagy László, Szekeres László
Kalocsa: Bedics G.1-Petrányi D.2, Lelesz B.3, Harsányi P.3, Urbán T.5, Kovács Á.14, Horváth R.6.
Csere: Taskovics B., Szabadi N.1, Umenhoffer R. (k.), Lelesz E., Wiedner M.
Edző: Buzogány Szabolcs
Az eredmény alakulása: 6.p.: 2-2, 10.p.: 4-6, 17.p.: 8-9, 21.p.: 10-11, 27.p.: 13-14, 32.p.: 16-16, 35.p.: 19-17, 38.p.: 21-19, 40.p.: 23-21, 47.p.: 27-27, 54.p.: 30-30, 58.p.: 34-32, 60.p.: 35-32.
Hétméteresek: 2/2, illetve 6/5. Kiállítások: 12, illetve 10 perc.
Kattints IDE a KALOhíreken megjelent fotógaléria megtekintéséhez!