Bajnoki aranyat gyűjtöttek be a “Méhek”
Szerző
Tamás FerencCímkék
Az U14-es megyei “A” csoportról tudni kell, hogy mindössze hatcsapatos, ahol mindenki négyszer találkozik soros ellenfelével, azaz húsz forduló után jöhetett az eredményhirdetés.
A Faragó-Gojtán edzőpárosunk ismét bajnoki aranyat “kovácsolt” össze tanítványaival az U14-es csoportban, ahol a mieinken kívül a Solt, az Izsák, a Soltvadkert, az Akasztó és a Kiskunhalas fiataljai szerepeltek. Mint már említettük, a mieink százszázalékos teljesítménnyel is párosult.
1. Méhecskék SE 20 20 0 0 163-14 60 p.
Jellemző a mezőnyre, hogy a mögöttünk második Solt gárdája húsz (!) ponttal szerzett kevesebbet a “Méheknél”, akiknek soraiban a következő játékosok szerepeltek a 2022/2023-as bajnoki mérkőzések során: Molnár Koppány, Kiss Balázs, Molnár-Szabó Barnabás, Mindszenti István, Hunyadi Zalán, Serényi Viktor, Serényi Roland, Tóth Bálint, Felnagy-Méry Benedek, Balla Benjamin, Molnár Levente, Tóth Bálint, Serfőző Botond, Kornóczi Zsombor, Sztojka Dominik, Dunai István, Víz Gellért, Tóth Zolna, Máriás Zalán, Marton Márk, Sáfrán János, Kuti Kevin, Greksa Milán, Práger Zsombor, Horváth Ádám, Vékony Martin, Ferencz Botond, Egervári Károly, Hunyadi Szabolcs.
Edzők: Faragó László és Gojtán István.
Méhecskék SE - Soltvadkerti TE 10-1 (4-1)
Vezette: Rátkai Ernő
Kalocsa: Molnár-Szabó B.-Molnár L., Serényi V. (Hunyadi Sz.), Serfőző B., Kornóczi Zs. (Serényi R.), Sztojka D., Sáfrán J., Balla B., Tóth B.
Edzők: Faragó László és Gojtán István.
Gólszerző: Molnár Levente (1-0) a 15., Tóth Bálint (2-0) a 22., Sáfrán János (3-0) a 24., Serényi Viktor (4-0) a 26., Lakatos Róbert (4-1) a 39., Hunyadi Szabolcs (5-1) a 48., Serfőző Botond (6-1) az 52., Hunyadi Szabolcs (7-1) az 54., Serényi Roland (8-1) az 57., Serfőző Botond (9-1) a 77., Hunyadi Szabolcs (10-1) a 79. percben.