„Az én Tóth Menyhértem” – a 120 éve született Kossuth-díjas festőművészre emlékeztek Kalocsán
Megtelt a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ második emeleti előadóterme január 11-én, csütörtök este Tamás László nyugalmazott könyvtárigazgató „Az én Tóth Menyhértem” címet viselő előadásán.
A Tomori Pál Városi Könyvtár idei első rendezvényén Csikós Marianna köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte: Tóth Menyhért Miskén élt és alkotott, ahol a mai napig nagy becsben tartják, iskolát és utcát neveztek el róla, házát műemlékké nyilvánították. Pintér Lajos – Tóth Menyhért árvasága című versének elszavalását követően kezdetét vette Tamás László, nyugalmazott könyvtárigazgató tartalmas, információkban és érdekességekben gazdag előadása.