Mintegy 250 fős demonstráció a kalocsai kórházért csütörtökön este
Szerző
Zsiga FerencCímkék

A közösségi médiában előzetesen felhangosított közbeszéd ismeretében nem volt meglepő, hogy Bolvári Ferdinánd és Király Róbert kórházért való aggódása az ott lévőkön túl a szélesebb nyilvánosságnak szól, a jelen lévőket egy-egy megválaszolásra váró kérdéssel vonják be az interaktív megnyilvánulásokba. Azt tényként kezelhetjük, hogy az eseményen, amely egyes vélemények szerint „civil köntösbe bújtatott politikai demonstráció, amely az egy év múlva esedékes önkormányzati választások kampánynyitó előadása” a két szónok összeszedetten, kiegyensúlyozott hangnemben és higgadtan adta elő mondanivalóját; persze támadva a Kormányt, a regnáló egészségügyi vezetést és személy szerint dr. Filvig Géza polgármestert, mint politikai riválisukat.
Hogy felnagyították–e az egészségügy, a kalocsai kórház jelenével és jövőjével kapcsolatos problémákat, az majd akkor derül ki, ha hivatalosan is megérkezik a felvetéseikre adott válasz, illetve a kórházzal kapcsolatos történések mutatnak majd egyik, vagy másik irányba.
Bolvári Ferdinánd beszéde felütéseként leszögezte:
Azért vagyunk itt, hogy a hátam mögött álló, nagy múltú intézmény fönnmaradásáért demonstráljunk…Sajnos nem az első, gyanítom nem is az utolsó eset, hogy az asztalra kell csapnunk, és azt mondjuk: Állj, ne tovább! El a kezekkel a kalocsai kórháztól! Hatvanezer, Kalocsán és környékén élő ember egészséghez, biztonságos orvosi ellátáshoz való joga nem lehet befolyásos emberek húzd meg, ereszd meg játéka. Az utóbbi időben elterjedt a hír, hogy kórházunkat le fogják építeni, osztályokat fognak megszűntetni, vagy a legdrasztikusabb, hogy be fogják zárni, és egy nagy elfekvőt, kulturáltabb elnevezéssel krónikus osztályt csinálnak belőle."– mondta Bolvári Ferdinánd, aki a továbbiakban emlékeztetett, hogy 2015-ben még a régi főbejárat előtt gyűltek össze több százan, de akkor elérték a céljukat, maradt minden a régiben.
Forrás: Zsiga Ferenc
Felidézte azt is, hogy
2019. januárjában az országgyűlési képviselő bejelentette: megépül a Kalocsa-Paks Duna-híd, és a kórház nagyszabású korszerűsítésen esek át. A jó megközelíthetőség és a közelség miatt a Paks 2 gigaberuházás első lépcsős kórháza a kalocsai lesz, és a D épület a felújítás, vagy újjáépítés után még helikopter leszálló pályával is bővül."– jelentett ki Bolvári Ferdinánd.
A továbbiakban szó eset arról, hogy szerinte az egészségüggyel kapcsolatos ígéreteket 2021-ben szavazatokra lehetett váltani azzal, hogy az ellenfelet vádolják meg az egészségügyet negatívan érintő szándékkal.
Felidézte azt is, hogy tavaly országos hír lett a gyermekosztály orvoshiány miatti bezárása. Mint mondta: akkor is megmozdult Kalocsa és környéke. Érdekes módon, egy-két nap alatt lett orvos! Ugye, ha nagyon akarjuk, mindent meg lehet oldani- vélekedett Bolvári Ferdinánd, hozzátéve:
A Megyei Kórházzal kötött frigy sokáig úgy tűnt, hosszú távú megoldás lehet a Kalocsai Kórház problémáira. Valójában azonban, mint minden házasság, már a kezdetektől ez sem volt mentes a tányércsörgéstől. Példának okáért, a városban terjedő hír szerint a Kalocsára szánt új CT Kecskeméten került beépítésre, Kalocsa pedig megkapta a Megyei Kórház használt készülékét."– idézte fel az akkori eseményeket Bolvári Ferdinánd.
A problémák jelenlegi okára áttérve kifejtette, hogy az Egri Markot Ferenc Kórház válságmenedzselésével megbízott, onnan távozó hölgy éppen az a személy, aki jelenleg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, így a kalocsai kórház racionalizálásán munkálkodik. Szerinte távozása után Egerben minden változatlan maradt.
Mint elhangzott:
Nem vitatjuk, hogy van mit javítani a kórház hatékonyságán, és finanszírozásán - ezt tapasztaljuk, akárhányszor itt akad dolgunk. Ott van a szakemberállomány, a hosszú várólisták, az évről évre megújuló adósságállomány, az épületek állaga. Ezek megoldása nagy kihívás, szép feladat egy egészségügyi menedzsernek - ezt nem vitatjuk. A módszert viszont igen!"– emelte fel itt a szavát Bolvári Ferdinánd, aki szerint „a kalocsai kórház dolgozóit, a kórház körzetébe tartozó emberek ellátáshoz való jogát éppen fejszével faragják!”
Erős kifejezésekből a későbbiekben is kijutott, mint a szónok mások mellett mondta:
Tiltakozunk az ellen, hogy egyik nap még helikopter-leszállóval kábítanak bennünket, másik nap pedig zötykölődhetünk Kecskemétre egy vakbélműtétre…”A folytatásban az ágazatért felelős minisztert, a főigazgatót, a már említett egészségügyi menedzsert megszólítva hangzott el:
Nem várják el tőlünk, hogy vidáman nyakunkba, gyermekeink, unokáink nyakába vegyünk ismét, vagy 30-50 évre egy veszélytelennek egyáltalán nem mondható atomerőművet. Megtesszük, nem probléma, de ennek ára van! – történt meg az „árukapcsolás” ezzel a mondattal Bolvári Ferdinánd részéről, aki a gondolatsort azzal zárta:
Kérem, mielőtt visszavonhatatlant tesznek, gondolkodjanak el ezen! Kérem, ne vegyék sértésnek, hogy kiállunk magunkért, de azért ne felejtsék: Most, „még kér a nép…”
Forrás: Zsiga Ferenc
Király Róbert önkormányzati képviselő, a Békés Kalocsáért Egyesület elnökségi tagja beszédében felidézte, hogy április 19-én levélben fordult a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatójához, és több konkrét kérdés megválaszolására kérte.
Egyebek mellett azt kérdezte: „Történt-e összesen 26 státusz megszűntetése, és ez jár-e szakrendelés vagy kórházi ellátás megszűntetésével; az elmúlt 12 hónapban milyen műszereket szállítottak el, és milyen okból?;Tervezik-e átalakítani a sebészeti-, nőgyógyászati, vagy egyéb osztályokat kizárólagosan 1 napos műtéti hellyé, vagy szüntetnek-e meg valamilyen osztályt?...Előfordul-e olyan eset, hogy betegeket küldenek el műszerek karbantartása miatt?”
Király Róbert a kérdéssor felolvasása után az arra kapott választ úgy mutatta be: „Hallgassák a választ, ígérem gyors leszek…- majd egy rövid időre elhallgatott, így demonstrálva, hogy válasz nem érkezett.
Forrás: Zsiga Ferenc
A szónok a továbbiakban először a Kormányt, majd dr. Filvig Géza polgármestert helyezte a beszéde középpontjába, ami ellenzéki képviselő lévén nem volt váratlan fordulat. Miközben dr. Filvig Géza kórházzal kapcsolatos, nyugalomra, higgadtságra intő, de az intézmény mellett kiálló, a képviselő-testület ülésén elhangzott kijelentéseit két alkalommal is bejátszották, Király Róbert egyesek szerint hatásvadásznak, teátrálisnak tűnő módon mondta: „Engem Önök képviselőnek választottak, nekem Önöket kell képviselnem. Képviselői esküm is úgy szól, hogy tisztségeimből eredő feladataimat Kalocsa fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Az eskümhöz hű leszek! - hangzott el, majd a képviselő érzelmi szálakat is megpengetett:
Itt születtem ebben a kórházban, itt születtek a gyerekeim is. Ez a kórház végig kíséri életem. Ezért sem hagyhatom, hogy ne legyen kórháza a városnak, hogy ne legyen egészségügyi létbiztonságunk!"
A folytatásban azt is szóba hozta:
Felháborító és egyben tarthatatlan is az állapot, hogy üresek a raktárak, a betegeknek gyógyszert kell behozni, hogy hetekig nincs WC-papír, nincs kéztörlő, az irodákban nincs nyomtatópapír.”A képviselő szerint azonban az a legrosszabb, hogy megfélemlítik a dolgozókat.
Mi azért jöttünk el, hogy kifejezzük egyet nem értésünket, és szolidaritást vállaljunk a kórház dolgozói mellett. Azok mellett, akik még kitartanak és azok mellett is, akiket egyik napról a másikra utcára tettek”A beszéd azzal zárult: Számomra Kalocsa az első, és azért mindent meg is fogok tenni!
A demonstráció végén a résztvevők a náluk lévő fehér zászlót - Bolvári Ferdinánd kérésére - mintegy emlékeztetőül a napra - a kórház főbejárata előtti virágágyásokba tűzték le.
Forrás: Zsiga Ferenc
Az alábbiakban Dr. Filvig Géza június 22-én, a demonstráció napján kiadott közleményét olvashatják.
A Kalocsai Kórház működik és ezután is működni fog!
A lakosság hergelését elítélem!
Sajnálom, hogy a kórházat és az ott dolgozókat a politika eszközévé tették.
A jövő héten tartandó testületi ülésen részletesen is tájékoztatást adok a témáról.