XXXI. Kék Madár Fesztivál – KFT, Sugarloaf, Vivaldi és Wolf-mise
Szerző
Kalocsai NéplapA fesztivál központja idén is a sétálóutcában felállítandó nagyszínpad lesz, amely helyszín tavaly kiválóan vizsgázott. A cél továbbra is a beteg gyerekek támogatása, a gyűjtést idén is a tavaly szintén jól bevált kitűzős módszerrel tervezik. Újdonság viszont, hogy ebben az évben a kék madár fesztivál a beteg gyerekek támogatása mellett felkarolja a természet és környezetvédelem ügyét is. Hogy ez pontosan mit jelent arról egyelőre csak töredékes információink vannak, ezért még visszatérünk rá, de annyi bizonyos, hogy hathatós módszereket vezetnek be annak érdekében, hogy a fesztivál közönsége sokkal kevesebb szemetet hagyjon maga után a korábbinál.
A nyitórendezvény most is kiállítás-megnyitó lesz, mégpedig a két éve elhunyt Konok Tamás festőművész alkotásaiból láthatunk majd tárlatot a Kiállítóteremben. Az esti nyitókoncert helyszíne a színház lesz, ahol Vivaldi Négy évszak csendül majd fel, az Erkel Ferenc kamarazenekar, valamint Baráti Kristóf világhírű hegedűművész közreműködésével. Ám a jól ismert mű a megszokott forma helyett egy különleges feldolgozásban, „dzsesszesített formában” csendül föl: az eredetileg instrumentális zenei alkotás tételeihez a KFT szövegírója, Bornai Tibor írt verseket – ezeket a Jazzation vokálzenekar szólaltatja majd meg. A nyitónap zárásaként a tavalyi sikeres induláson fellelkesülve a Kék Madár Fesztiválkórus lép majd színpadra, de időjárástól függően már a sétálóutcai nagyszínpadon.
Szombaton este színház: Patrick Süskind A nagybőgő című, Darvas Iván alakításával ismertté vált monodrámáját ezúttal Klein Viktor előadásában láthatja a közönség, majd a nagyszínpadon a Sugarloaf koncertje zárja a napot.
Vasárnap délután a népszerű KFT együttes ad koncertet a nagyszínpadon, majd még nem pontosított, de mindenképp templomi helyszínen a Vuk főcímzenéjének szerzője, Wolf Péter Miséje zárja majd a fesztivál műsorát.
A szombat délelőtti gyermekprogram és a vasárnapi népzenei program még bizonytalan, ezekről várhatóan már következő számunkban beszámolhatunk.