Kábítószer a gumicukorban – Sokan kerültek detoxba a fővárosban

július 01 2024
Szerző
Illés György
Kábítószeres gumicukor juttatott több tucat embert a budapesti toxikológiára – ezzel a címmel adott hírt a Blikk arról a június 21-e óta tartó rosszullétsorozatról, amelynek során egy Váci utcai üzletben, igaz, elég borsos áron árusított, a cikk szerint a csomagolásán kábító hatására is figyelmeztető terméktől több tucatnyi külföldi állampolgár kerültek kórházba. Voltak, akik több napra eltűntek, míg végül szálláshelyükön székletükben fekve, eszméletlen állapotban találtak rájuk. Az ötösével csomagolva, darabonként háromezer forintért árult gumicukrok egy szintetikus pszichoaktív anyagot tartalmaztak, amelynek fogyasztása a cikk szerint súlyos, akár maradandó egészségkárosodáshoz, sőt, halálhoz is vezethet. Az üzlethez az egyik egészségi ellátásra szoruló delikvensnél a termékről talált számla vezette el a hatóságokat. A Váci utcai CBD-bolt közleménye a cikk alatt!

Épp az első esetek másnapján, június 22-én szombaton, a NemArt fesztivál keretében hangzott el az a pszichoaktív anyagok és a kreativitás, a művészetek összefüggéseit kereső, nagyon érdekes pódiumbeszélgetés amelyről a KALOhírek részletes tudósítást közölt, amelyen Kitanics Márk klinikai szakpszichológus is a szintetikus kábítószerek különös veszélyeire figyelmeztetett.
Intésének alaposságát jól példázza ez az eset is.

Kábító gumicukor ütött ki 31 külföldit: öntudatlanul feküdt a kórházban több fogyasztó is – ezzel a címmel közölt, Szapanyos Anett által jegyzett cikk szerint

31 KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁRT VITTEK BE EGY BUDAPESTI TOXIKOLÓGIÁRA, MIUTÁN EGY THCJD NEVŰ ANYAGOT TARTALMAZÓ ÉDESSÉGET FOGYASZTOTTAK.

A Blikket egy hozzátartozó kereste meg, aki a neve elhallgatása mellett mesélt tapasztalatairól. E szerint a betegek egy belvárosi, Váci utcai kendershopból vettek gumicukrot, amelyből egy zacskó 15 ezer forintba kerül és öt darab gumicukrot tartalmaz.
[A kendershop olyan üzlet, ahol kenderből készült legális termékek kaphatóak, köztük belsőleges fogyasztásra szánt CBD-tartalmúak is, de a pszichoaktív hatásokért felelős THC-t nem tartalmazhatnak – A szerk.]
A cikk szerint a terméken az is fel van tüntetve, hogy egy THCJD nevű anyagot tartalmaz. Ez egy pszichoaktív kannabinoid, amely hasonló szerkezetű, mint a THC, de a hatások valószínűleg intenzívebbek és hosszabban hatóak.

A Blikk informátora szerint

A BETEGEK SZÖRNYŰ ÁLLAPOTBAN, GYAKORLATILAG MAGATEHETETLENÜL, FÉLIG KÓMÁBAN FEKVE KERÜLTEK A TOXIKOLÓGIÁRA, MAJD NAPOKIG MARADTAK ILYEN ÁLLAPOTBAN.

Egy jordániai házaspárt a fővárosban bérelt AirBnb-lakásukban találtak meg a földön, a saját ürülékükben fekve, miután napokra eltűntek. A pár ugyan már jobban érzi magát, de sokan még ma is kétségbeejtő állapotban vannak”– írja a Blikk az informátorra hivatkozva, aki így fogalmazott:

Se kép, se hang. Se beszélni, se megmozdulni nem tudnak. Olyanok, mintha kómában lennének, napok óta csak fekszenek – idézi a lap informátorát, aki úgy hallotta, hogy június 21-én, pénteken érkeztek az első ilyen betegek az osztályra.”Többüknél is találtak a gumicukorkából,

EGYIKÜKNÉL PEDIG EGY SZÁMLA IS VOLT, AMELY EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY A KÁBÍTÓ CUKORKÁT A VÁCI UTCAI ÜZLETBEN VÁSÁROLTÁK.

A Blikknek nyilatkozó hozzátartozó szerint úgy tűnik, a szeretteinek nem lesz maradandó károsodásuk, de még nem tudnak semmi biztosat.

A Blikk megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: „szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, mert az elmúlt napokban többen – köztük fiatalkorúak – kerültek kórházba, miután egy belvárosi CBD-shopban vásárolt gumicukor fogyasztását követően rosszul lettek. A nyomozók az üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták, és szakértői vizsgálatnak vetik alá.”

A lap megszólaltatja dr. Funk Sándor, addiktológust, aki szerint a hatóanyag valószínűleg egy szintetikus kannabinoid, amelyekkel nagyon sok baj van, mert rendkívül kis mennyiségben hatásosak. Amíg az új anyagokat nem vizsgálják ki, nem kalibrálják a hatásos, de biztonságos dózist, addig könnyen túladagolást okozhatnak – nyilatkozta a szakember.

Ezek tényleg nagyon veszélyesek, akár haláleseteket is okozhatnak”– mondta a Blikknek az addiktológus, aki szerint azért lehet ilyen szer a piacon, mert valószínűleg még nem kapott hivatalos azonosítási kódot, így a hatóságok ezekre nem is tudnak speciálisan figyelni.

Dr. Funk Sándor úgy véli, elképzelhető, hogy nem épülnek föl teljesen a betegek.
– Ha valami ilyen súlyos, napokig tartó, kómához hasonló állapotot okoz, akkor sajnos előfordulhat akár maradandó károsodás is, attól függően, hogy az agyban mire hatott a szer. Az idegsejt pusztulása a kéregben demenciára hasonló tüneteket, feledékenységet, elbutulást okoz, de akár vegetatív problémák is előfordulhatnak – nyilatkozta a szakember.
A cikk megjelenése után a Váci utcai CBD bolt közleményben reagált a történtekre:

Az üzlet közleménye

"Reagálva a sajtóban megjelent hírekre, a Váci utcai CBD bolt üzemeltetőjeként az alábbi információkat kívánjuk megosztani: - A szóban forgó gumicukrokat cégünk Hollandiából importálja, szabályos áruforgalom keretében. Egyeztetve a rendőrség és a betegek kezelését végző toxikológia osztály munkatársaival, információnk szerint a megbetegedések mind az elmúlt néhány napban történtek, ami alapján egyértelmű számunkra, hogy a termékek legutóbbi gyártási tétele szennyeződhetett, mivel a korábbiakban hasonló problémával egyetlen vásárló sem jelentkezett. Kollégáink 2024.06.26-án azonnal eltávolították az érintett termékeket üzletünk polcairól, amint értesültünk a velük kapcsolatos problémákról. A készítmény holland gyártóját értesítettük az esetről, valamint felszólítottuk őket, hogy az érintett termékeket azonnal hívják vissza minden további viszonteladói polcairól is. Így mi is megkérünk mindenkit, hogy aki nálunk vásárolt ilyen típusú gumicukrot, hozza vissza haladéktalanul további kivizsgálásra, a vásárolt gumicukor árát vissza szolgáltatjuk! Cégünk minden képviselője mély megrendüléssel áll az eset előtt, a betegeknek és hozzátartozóiknak ezúton is kitartást és mihamarabbi jobbulást kívánunk! A készítmény dokumentációját és az összetételét vizsgáló labor teszteket eljuttattuk a kórház és a rendőrség részére is, illetve a továbbiakban is mindent megteszünk, hogy segítsük mind a betegek kezelését, mind a felelősök feltárására irányuló nyomozást. Közlemény zárásaként szeretnénk kiemelni, hogy egyes híresztelésekkel ellentétben az üzletünkben értékesített gumicukor legjobb tudomásunk szerint nem tartalmaz sem kábítószert, sem új pszichoaktív anyagnak minősülő összetevőt! Üzletünk változatlanul nyitva tart."

Erről is tudnia kell