Karnyújtásnyira voltunk a bajnoki aranytól

június 04 2023
Szerző
Tamás Ferenc
Címkék
Lezárult Bács-Kiskun Vármegye női első osztályú kézilabda-bajnoksága az előző hétvégén, ahol ismét a “Nádvár” amazonjai szerezték meg a bajnoki aranyat, igaz a Kalocsai KC lányai soha ilyen közel nem jártak a bajnoki cím elhódításához, hiszen a felsőházi rájátszás tavaszi etapjában legyőzték a későbbi bajnokot, sőt akkor eléjük is kerültek.

A Dávidházi Sándor vezette mieink május 21-én, vasárnap a Kiskunhalasi UKSC hölgykoszorúját fogadták a Városi Sportcsarnok küzdőterén, ahol a tét nem kevesebb volt, mint akár a bajnoki arany kivívása is lehetséges lett volna csapatunk számára. Ehhez azonban a nádudvaruaknak is botlaniuk kellett volna, ám a realitás az volt a végjátékban, hogy mindez nem történik meg a tavalyi bajnokkal. A Tamasin Edit edzette Nemesnádudvar már nem bukott több pontot hazai környezetben, mivel 31-26-ra megnyerték a Majsa elleni utolsó bajnoki mérkőzésüket. A mieink ugyan 44-31-re kiütötték a csipkevárosi hölgykoszorút, így lányainknak “csak” ezüstérem kerülhetett a nyakukba az ünnepélyes eredményhirdetéskor. A Nádudvarnak mindig vehemensen szurkoló drukkerei azonban nem engedték, hogy ellenfelük kiénekelje a sajtot kedvenceik szájából: A Komáromi Ákos vezette fürdővárosi amazonhad nem tudta megismételni azt a bravúrt, amelyet korábban a Kalocsa legyőzésével okozott, mivel a nádudvari lányokat már nem sikerült megfricskázniuk.

A 2022/2023-as bajnoki év Bács megyei I. osztályú végeredménye (felsőház)
1. Nemesnádudvari NKSZE 6    4    0    2    11
2. Kalocsai Kézilabda Club  6    4    0    2    10
3. Kiskunhalasi UKSC          6    3    0    3    6
4. Kiskunmajsai LC              6    1    0    5    3

A Kalocsai KC színeiben pályára léptek a bajnoki küzdelmek során: Holló Bianka, Rokolyáné-Ilyés Valentina, Deák Marianna (kapusok), Czuczu Adrienn, Doszpod Adrienn, Facskó Petra, Papp Réka, Horváth Fanni, Dávidházi-Alföldi Babett, Torgyik Rita, Tóth Gabriella, Bors Ramóna, Horváth Gabriella, Szabadi Izabella, Lakatos Ramóna, Horváth Sára, Rokozov Rozália, Szabadi Rita, Szabó Bettina, Tóth Emma (mezőnyjátékosok).
Edző: Dávidházi Sándor

 

Erről is tudnia kell