II. Pünkösdi Népművészeti Fesztivál – Táncos felvonulással, testvérvárosi részvétellel zajlott Kalocsa hagyományőrző seregszemléje

A kétnapos II. Pünkösdi Folklórfesztivál fő látványossága a vasárnap délutáni táncos felvonulás volt, amelyen a színes forgatag a Városházától indulva az érsekkerti szabadtéri színpadig vonult, ahol ünnepélyes keretek között erősítették meg Kalocsa és Kirchheim unter Teck polgármesterei a két városra partneri együttműködését. A ceremóniát követően változatos folklórbemutatókat láthatott a közönség. Előző nap, szombaton a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Bokréta Népművészeti Egyesület évzáró műsora indította a szabadtéri színpad programsorát, majd este a Platán Rendezvényközpontnál táncház zárta az első napot, míg vasárnap este utcabál zárta a fesztivál idei kínálatát.

Benépesült az Érsekkert a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) szervezésében, idén másodízben megrendezett fesztivál idején, nemcsak a népművészetek rajongóival, hanem gyermekes kalocsai családok sokaságával is. A pünkösdi hosszúhétvége vasárnapján, a fesztiváli programhoz kapcsolódóan tartották meg ugyanis Érsekkert szerte a Kalocsa Jövőjéért Egyesület (KJE) népszerű gyermeknapi rendezvényét is, nagy érdeklődés mellett – erről külön cikkben számolunk be.
Fontos protokolleseménynek is helyet adott a fesztivál második napján a szabadtéri színpad, hiszen dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere és dr. Pascal Bader Kirchheim unter Teck főpolgármestere ünnepélyes keretek közt ekkor látta el kézjegyével a két település testvérvárosi kapcsolatát megerősítő dokumentumot – erről szintén önálló cikkben írunk.


Forrás: Filvig Géza / Facebook


A vasárnap délután három órakor a Városháza elől induló néptáncos felvonuláson a testvérvárosi küldöttségek, városunk és környéke hagyományőrző csoportjai táncoltak ki a népes közönség övezte Szent István király úton az Érsekkertbe. Menet közben több állomáson megálltak és lejtettek egy-egy koreográfiát.


A partnervárosi kapcsolatok megerősítése után, öt órától táncos bemutatók következtek a szabadtéri színpadon, a felvonuláson résztvevő csoportok közreműködésével.


Forrás: Filvig Géza / Facebook


A programot népművészeti kézműves bemutatók színesítették, a Szent István király templomban pedig vasárnap délután kettőtől népviseletes szentmise volt.
Este héttől a Platán Rendezvényközpontban a Koktél zenekar húzta a talpalávalót a kifulladásig tartó utcabálban.

Erről is tudnia kell