A holokauszt kalocsai áldozataira emlékeztek
Az Innovációs központ munkatársa, Kállay Sándor köszöntő szavai és szavalata adott irodalmi felvezetést Simon Zoltán beszédének a holokauszt kalocsai áldozatainak emléknapján. Az alpolgármester rámutatott: a zsidógyűlölet a történelem folyamán időről időre fellángolt. Az első világháború óriási pusztítása után is sok országban őket kiáltották ki bűnbaknak. Magyarországon a Trianoni békeszerződés összetörte a nemzetet, az ország szétdarabolása sokkolta a társadalmat. A bűnbak keresés célpontjába a zsidóság került, majd a zsidótörvények is fokozták a gyűlöletet velük szemben. A kalocsai zsidóság történetéről elmondta: az 1800-as években egyre nagyobb számban telepedtek le zsidó családok Kalocsán, megváltoztatva a város társadalmát.
Ezt követően az országos zsidóság szenvedéseit foglalta össze a szónok, a holokauszt magyar zsidó áldozatainak számát 550-600 ezerben jelölve meg.
A beszéd elhangzása után Kalocsa Város Önkormányzata nevében Simon Zoltán, valamint Tihanyi Tiborné és Kákonyi István önkormányzati képviselők közösen koszorút helyeztek el az emléktáblánál, majd az emlékezők mécsesek és kavicsok elhelyezésével fejezték ki kegyeletüket az áldozatok előtt.