A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) szervezte ünnepség hagyományaink szerint a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, és a Szózat hangjaival zárult, irodalmi felütésként pedig Kállai Sándor, a KIKK munkatársa szavalta el Reményik Sándor Ahogy lehet című költeményét.

A továbbiakban Romsics Imre múzeumigazgató mondott emlékező beszédet, a tőle megszokott alapossággal foglalva össze a történelmi eseményeket. Kitért a kommunisták és élükön Kun Béla hatalomra jutásának körülményeire, a Tanácsköztársaság ellen a Duna menti településeken kibontakozó ellenállásra, az ennek nyomán fellépő fehérterrorra és a válaszként érkező brutális vörösterrorra.

Az oda vezető eseményeket és a vörösterror rémtetteit Romsics Imre történészi – muzeológusi – pontossággal idézte föl, név szerint emlékezve meg nemcsak a főképp a lakosság megfélemlítése céljából, az addigra elmenekült tényleges ellenforradalmi hangadók és vezetők helyett kivégzettekről, hanem a korábban a vasútállomásnál kibontakozott harcokban elhunyt vörös katonákról is.

A múzeumigazgató által ismertetett történelmi tényeket önálló cikkben foglaljuk össze.

A beszédet követően Kalocsa Város Önkormányzata nevében Simon Zoltán alpolgármester, Romsics Imre, valamint dr. Kiss Csaba jegyző főhajtása mellett Kákonyi István önkormányzati képviselő koszorút helyezett el az emléktáblánál, majd városunk hagyományait követve az egybegyűlt emlékezők fehér szegfűket kötöttek a fákra az áldozatok emlékére.

Bár több mint száz év eltelt, az emlékezők között még mindig volt, aki családtagját gyászolta: az egyik áldozat, Gallina Zoltán unokája megosztotta velünk nagyapja történetét:

A testes termetű nagyapát túl vékony ágra akasztottak föl, amely azonban letört alatta. Hiába tartotta a hagyomány, hogy ilyen esetben nem ismétlik meg a kivégzést, itt ellenkezőleg jártak el, másodjára biztosra mentek: egy vastagabb ágra, dupla kötélre akasztották föl Gallina Zoltánt, aki egyéves fiát hagyta árván. Ez az egyéves árva fiúcska lett később a most emlékező unoka édesapja.