A KIKK szervezésében megtartott megemlékezésről már beszámoltunk, e cikkünkben Romsics Imre ott elhangzott beszédének leiratát adjuk közre, tömörített formában.

Az I. világháborút követően, 1918 végétől a magyarországi polgári demokratikus rendszerre egyre fokozódó bel- és külpolitikai nyomás nehezedett. A háború és az Antant blokád megbénította a gazdaságot, veszélyeztetve a megmaradt területek ellátását. Az 1919. március 20-án átnyújtott Vix-jegyzék újabb területvesztéseket irányzott elő, amit Károlyi Mihály elfogadhatatlannak minősített. Úgy látta, hogy az Antant-barát külpolitikai orientáció csődbe jutott.

„Menekülést egyedül az Internacionálé nyújthat. Ha a szocialisták egyedül veszik át a kormányt, új külpolitikai orientációra nyílik lehetőség” – fejtette ki Károlyi a minisztertanács ülésén.

Ezt az elvet elfogadva a kormány tagjai lemondtak az MSZDP javára. Ám sok munkás és a szegényparasztság egy része a kommunistákat támogatta, ezért az MSZDP egyesült a KMP-vel. Az épp börtönben lévő kommunista vezetők a cellában írták alá az egyesülési dokumentumot. Elfogadták az ajánlatot, mivel az egyezség alapja a kommunista program elfogadása volt:

• tanácsköztársaság kikiáltása, 

• proletárdiktatúra kiépítése, 

• a főbb termelőeszközök államosítása, 

• szövetség szovjet-Oroszországgal.

Az egyezség eredményeként 1919. március 21-én békésen, alkotmányos úton győzött a szocialista forradalom. Megalakult az új kormány, a Forradalmi Kormányzótanács, amelynek elnöke a szociáldemokrata Garbai Sándor, külügyi népbiztosa, egyben a Tanácsköztársaság tényleges vezetője a kommunista Kun Béla lett.

A viszonylag zavartalan átalakulás rövid életűnek bizonyult, miután a nagyhatalmak hallgatólagos jóváhagyásával a román királyi csapatok április közepén átlépték a demarkációs vonalat, s néhány nap múlva már a Tiszántúlon álltak. Az ország külpolitikai perspektívái kedvezőtlenek voltak. A külpolitikai váltás eredménytelen volt, és Párizs nem fogadta el teljes értékű tárgyalópartnerként a Forradalmi Kormányzótanácsot sem.

Az 1919. április 9-ei csehszlovák, majd április 10-ei román intervenció után, május 31-én a Forradalmi Kormányzótanács kiadta a CIX. számú rendeletét, mely szerint „minden dolgozó férfi hadköteles”. A sorozásokat eleinte Budapesten és a Duna bal partján meg nem szállt területeken rendelték el. A megnövekedett hadsereg ellátásának terhe is e területre korlátozódott, mivel a románok elérték a Tiszát, a Dunántúlon bizonytalan volt a helyzet, így nem maradt más gabonatermő terület.

A MEGNÖVEKEDETT TERHEK, ÉS AZ I. VILÁGHÁBORÚ TAPASZTALATAINAK KÖZELSÉGE ROBBANTOTTA KI A DUNA MELLÉKI ELLENFORRADALMI MEGMOZDULÁSOKAT.

A mozgalom kirobbantói a fejlettebb politikai tudattal rendelkező református Duna menti birtokos parasztok voltak. Elsőként Dunapatajon győzött az ellenforradalom június 18-án. Innen terjedt ki június 19-én Homokmégy, Szakmár és Solt irányába, majd 21-re Érsekcsanádig húzódott le. Kalocsán az érseki palotába visszahúzódó Szuri Kálmán – a város kormányzótanácsi megbízottja – és Dóra János – a direktórium elnöke – igyekezett úrrá lenni az eseményeken.
Kalocsa hangulata veszélyessé vált, de az ellenforradalmárokkal szimpatizálók közül senki sem mert színt vallani.

A VÁROS POLGÁRSÁGÁNAK ÉS KISPOLGÁRSÁGÁNAK TÖBBSÉGE ESZTELENSÉGNEK TARTOTTA A „SZÁLLÁSIAK” LÁZADÁSÁT.

Úgy vélték, külső erők nélkül lehetetlen az ellenforradalom tartós győzelme.

ŐK A KÖZELI DEMARKÁCIÓS VONALON ÁLLOMÁSOZÓ SZERB CSAPATOKTÓL VÁRTÁK A MEGOLDÁST.

A június 20-án délelőtt 11 órakor frontális támadásba lendülő „alsószállási felkelők” ezért a város ellenforradalmár rétegeinek támogatása nélkül szorították ki a vörösöket, a proletárdiktatúrához hű munkásokat a városból.

A vasútállomásnál heves kézitusa alakult ki, amely a többszörös túlerőben lévő ellenforradalmárok győzelmével végződött. A harcban csak a vörösöknek volt embervesztesége:

• Vargacz Ferenc kőművessegéd, 36 éves, Kalocsa

• Nagy Károly vörösőr, 50 éves, Kalocsa

• Balogh Antal vöröskatona, 25 éves, Újvidék

• Benyó József vöröskatona, 38 éves, Gádoros

• Balázs János vöröskatona, 22 éves, Bátya

• Hódos Sándor vöröskatona, 23 éves, Bajaszentistván

• Greksa János vöröskatona, 57 éves, Kalocsa

• Farkas Lajos a pártszervezet jegyzője, 34 éves

• Egy ismeretlen vöröskatona, „B” betű az ingén

• Csupó Imre cipész, a pártszervezet elnöke, 44 éves, Baja

CSUPÓ IMRE VOLT AZ EGYETLEN, AKIT KIVÉGEZTEK, A VÁROSHÁZA UDVARÁN.

A helyi Vörös Őrségek erején túlnőtt ellenforradalmi mozgalom elfojtása a Vörös Őrség magasabb egységeinek és a Vörös Hadsereg alakulatainak a feladata lett. A hadsereg-főparancsnokság Szamuely Tibor parancsnoksága alá rendelte a Budapest védelmére fenntartott IV. Hadtestet.

Szamuely É-ról támadott. Nagyobb harc csak Dunapatajnál fejlődött ki a június 23-ai hadművelet során. Június 24-én reggel a Dunapataj és Kiskunhalas felől érkező vörös csapatok ellenállás nélkül vonultak be Kalocsára.

AZ ELLENFORRADALMÁROK JELENTŐS RÉSZE A DÉLI DEMARKÁCIÓS VONAL MÖGÉ MENEKÜLT.

Az ellenforradalom vezetői – köztük a környéket lázító Nyáry Béla és Jagicza Antal ügyvédek – is elmenekültek, így Szamuely az alvezéreken és az ellenállás egyszerű résztvevőin állhatott bosszút. A kivégzettek társadalmi összetétele mégsem az események miatti megtorlást, hanem a megfélemlítést, a példastatuálást mutatja.

SZAMUELY TIBOR 1919. JÚNIUS 24-ÉN ESTE 16 SZEMÉLYT AKASZTATOTT FÖL A JEZSUITA RENDHÁZ MELLETTI CELTISZFÁKRA, ÉS KÉT SZEMÉLYT FEJBELÖVETETT A TÖRVÉNYSZÉK UDVARÁN.
25-ÉN ÚJABB 2 SZEMÉLYT LÖVETTEK FEJBE.

Az áldozatok névsora az egyházi anyakönyv sorrendjében:

• Csiszár Jenő tanító, 20 éves Kalocsa

• Horváth Lajos joghallgató, 21 éves, Kalocsa

• Varajti József földmíves, 17 éves, Kalocsa

• Musza József cipész, 43 éves, Kalocsa

• Romsics János földmíves, 40 éves, Kalocsa

• Berta-Somogyi János napszámos, 44 éves, Kalocsa

• Kovács Gergely napszámos, 50 éves, Kalocsa

• Bernáth Ferenc földmíves, 32 éves, Kalocsa

• Gallina Zoltán böd-bakodi érs. urad. intéző, 37 éves, Császártöltés

• Vargacz Gergely földmíves, 43 éves, Halom

• Berta Antal böd-bakodi béres, 20 éves, Kalocsa

• Mészáros Ignác képezdei tanár, 30 éves, Dunapataj

• Ribáry István iparos, 30 éves, Dunapataj

• Császár István szolgabíró, 32 éves, Kalocsa

• Rigó Ferenc napszámos, 19 éves, Kalocsa

• Szabadi István napszámos, 37 éves, Kalocsa

• Horváth Gyula zenész, 37 éves, Baja

• Lesnik István borbély, Uszód

• Kővágó Sándor földmíves, 28 éves, Negyven-szállás

• Kálmán (Kohn) József fakereskedő, 40 éves, Kalocsa

1919. június 25-én Peczkay jelentette: „A parasztlázadás teljes mértékben letörve. Csend és nyugalom van.”

A Duna melléki ellenforradalom nagymértékben befolyásolta a Tanácsköztársaság legfelsőbb vezetőinek döntéseit. A Clemenceau-jegyzékre adott, június 19-i Kun-referátum kitérő válaszai mögött a 18-án megkezdődött sorozás eredményeire való várakozás is meghúzódott. Amennyiben tömeges jelentkezésről érkezett volna hír, más pozícióból tárgyalhatott volna Kun Béla Clemenceau-val. A magyar csapatok garancia nélküli visszavonásáról rendelkező június 30-i Pellé-diktátumra friss hadosztályok bevetésével válaszolhatott volna a Forradalmi Kormányzótanács. Utánpótlás nélkül a frontok tarthatatlanná váltak, feltétel nélkül kellett őket feladni.

A meglévő hadsereg leszerelése után – a Károlyi-kormány politikájának következtében 300.000 magyar katona raboskodott Olaszországban – a román hadsereg ellenállás nélkül vonulhatott be Budapestre.

A KÜLPOLITIKAI HATÁSOK MELLETT AZ ORSZÁG SZÉTHÚZÁSÁNAK JELENTŐS BEFOLYÁSA VOLT ABBAN, HOGY A TRIANONI-BÉKESZERZŐDÉS ILY MÉRTÉKBEN MEGCSONKÍTHATTA MAGYARORSZÁGOT.

A vörösterror kalocsai áldozatait június 25-én temették el.
Egyházi szertartásban nem részesülhettek, de családjuknak sem adták ki őket.

KÖZÖS SÍRBAN, RUHÁJUKTÓL MEGFOSZTVA, KOPORSÓ NÉLKÜL TEMETTEK EL 19 ÁLDOZATOT A TEMETŐ BIMBÓ UTCAI BEJÁRATÁTÓL BALRA. KÁLMÁN (KOHN) JÓZSEF IZRAELITA VALLÁSÚ FAKERESKEDŐT AZ IZRAELITA TEMETŐBEN HANTOLTÁK EL.

A Tanácsköztársaság bukása, a Forradalmi Kormányzótanács augusztus 1-jei lemondása után

DR. VÁRADY ÁRPÁD LIPÓT ÉRSEK NAGY PAPI SEGÉDLETTEL 1919. SZEPTEMBER 8-ÁN A VÁROS LAKOSSÁGÁNAK JELENLÉTÉBEN ÜNNEPÉLYESEN BESZENTELTE A TÖMEGSÍRT.

Társadalmi adakozás után, 1920. május 11-én exhumálták a holttesteket, s díszsírhelyre temették őket.
1922. június 25-én, a Jézus Szíve búcsú napján a jezsuita rendház falán egy emléktáblát lepleztek le. A 170 x 110 cm-es feketemárvány tábla feliratát P. Mezei Gerő jézustársasági tanár írta:

Hősök hősei ti, a hit s haza hős katonái,
Itt a bitófákon tört meg a rémuralom!
Innen ered a honszabadítás glória fénye.
Éltetek áldozatán krisztusi honszeretet!
Kalocsa hős ivadéka, merengj el mély kegyelettel.
Golgota orma e hely; jelzi, a hősre mi vár!”

A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN KIÉPÜLŐ SZOCIALISTA HATALOM NEM ELÉGEDETT MEG AZ EMLÉKTÁBLA LEEMELÉSÉVEL, FIZIKAILAG IS ELPUSZTÍTOTTA AZT.

A rendszerváltás után, 1993. június 24-én Kalocsa közönsége újraállította az 1919-es mártírok emlékhelyét.

Hosszú, sokszor kilátástalannak látszó vita után sikerült elérnem, hogy az új márványtábla nemcsak a 16 akasztott – ahogy az első táblán szerepelt –, hanem az összes, vagyis a 20 meggyilkolt mártír halálának állít méltó emléket”– mondta Romsics Imre, beszédét így zárva:

AZ 1919-ES KALOCSAI ESEMÉNYEK FIGYELMEztetNEK BENNÜNKET A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉS A NEMZETI ÖSSZETARTÁS ORSZÁG-ALAKÍTÓ FELELŐSSÉGÉRE.

Ezekkel a gondolatokkal hajtom meg fejem az 1919-es mártírok emléke előtt.