Megerősítették Kalocsa és Kirchheim testvérvárosi kapcsolatát

A Pünkösdi Népművészeti Fesztivál keretében, május 28-án, vasárnap délután fél ötkor kezdődött ceremónia keretében erősítették meg a Kalocsa és Kirchheim unter Teck közötti testvérvárosi kapcsolatokat. A partnerséget megerősítő dokumentumot dr. Filvig Géza kalocsai polgármester és dr. Pascal Bader, Kirchheim unter Teck főpolgármestere az érsekkerti szabadtéri színpadon látta el kézjegyével.

A Himnusz közös eléneklése után előbb Filvig Géza köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelt figyelemmel Valka Károlyt, Kúla alpolgármesterét, Pascal Badert Kirchheim főpolgármesterét, Tapolcsányiné Varga Krisztinát, Homokmégy polgármesterét, valamint a megjelent közjogi méltóságokat.



Forrás: Illés György


A továbbiakban a polgármester németül mondott köszöntőt, amelyet aztán magyarul is megismételt, örömét fejezve ki, hogy az idei Pünkösdi Népművészeti Fesztivál keretében városszerte olyan sok program volt, amire méltán lehetünk büszkék.
Amint fölidézte: előző nap szentelték föl a megújult református templomot, a szabadtéri színpadon pedig néptáncos évzáró gála színesítette a programot. Vasárnap sok más program között a látványos táncos felvonulást követően sor került a Kirchheim és Kalocsa közti testvérvárosi kapcsolat megerősítésére, majd csodálatos néptáncbemutatók következtek a szabadtéri színpadon.



Forrás: Illés György


Filvig Géza örömteli dolognak mondta, hogy

ÚGY A KÖZÖNSÉG, MINT AZ ELŐADÓK ÉS KÉZMŰVESEK KÖZÖTT NAGYON SOK A FIATAL, ÍGY BIZTOSÍTOTT AZ UTÁNPÓTLÁS A NÉPMŰVÉSZETEK TERÉN.

Márpedig ennek városunkban kiemelt a jelentősége, tekintettel ara, hogy Kalocsa két hungarikumának egyike épp a kalocsai folklór motívumkincs, valamint a kapcsolódó technikák, az írás, a pingálás és a hímzés. Ennek kapcsán viselet-bemutatót is tartottak a Viski Károly Múzeumnál. Ám a fesztivál nemcsak a hagyományok ápolását szolgálja, hanem lehetőséget is teremt a személyes találkozásra, együttlétre szép környezetben, jó időben.
Végül arra kérte vendégeinket, hogy vigyék városunk jó hírét, a programokhoz pedig tartalmas szórakozást kívánt.

Ezt követően dr. Pascal Bader mondott ünnepi köszöntőt, amelyet az ünnep konferansziéja, Greksa Zsófia foglalt össze magyarul.

Kirchheim unter Teck főpolgármestere rámutatott: a mostani testvérvárosi találkozó kiváló lehetőséget biztosít városaink partnerkapcsolatának megerősítésére és kulturális kötelékeink elmélyítésére, amely 1990. május 9-én köttetett Kirchheimben, majd ’91. május 5-én Kalocsán megerősítették a partnerséget, amelynek nyomán mély barátság alakult ki városaink szervezetei és lakói között.



Forrás: Illés György


Kiemelte:

A PARTNERKAPCSOLAT NEM SOKKAL A VASFÜGGÖNY LEOMLÁSA UTÁN MEGSZÜLETETT, EZÁLTAL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGI ÉRZÉS FONTOS ALAPKÖVÉT RAKVA LE.


A városvezető méltatta az iskoláink közötti cserekapcsolatokat, amelyek lehetővé tették, hogy a kalocsai és a kirchheimi diákok megismerhessék egymást és egymás lakóhelyét, és leküzdve a kulturális különbségeket tartós barátságokat kössenek, majd kapcsolataikkal hozzájáruljanak az európai együttműködéshez.

Pascal Bader végül hitet tett a két település közti kapcsolatok további építése mellett, majd

A KÉT VÁROSVEZETŐ KÉZJEGYÉVEL LÁTTA EL A TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOKAT MEGERŐSÍTŐ DOKUMENTUMOT.

Végül Filvig Géza ajándékokat adott át vendégének, aki a találkozás emlékére egy kalocsai porcelán tányért és egy testvérvárosi plakettet vihetett haza kirchheimi barátainknak.



Forrás: Illés György

 

Erről is tudnia kell