Negyvenegyedszer is színvonalas Orbán-napi Borünnep – Újabb idegenforgalmi fejlesztést jelentettek be

A hajósi Pincefalu központjában évtizedek óta őrséget álló, a borászok védőszentjeként tisztelt Szent Orbán szobor idén Pünkösd szombaton, a 41. Orbán-napi borünnepen is bokáig állt a rázúdított jobbnál-jobb nedűkben. Mint emlékezetes, a legkitűnőbb borokat, egyben locsolóborokat még áprilisban választottak ki a Duna Borrégió legnagyobb borversenyére beküldött 245 minta közül. A hagyományosan megtartott, a borlovagrendek felvonulásával, borlovagok avatásával színesített teátrális esemény természetesen csak része volt a pénteken szakmai nappal kezdődő, szombaton az Orbán napok hagyományos koreográfiája szerint zajló, vasárnap egész napos gyermekprogramokkal, folklórműsorokkal záruló ünnepnek.

A reggeli esőt követő gyönyörű idő kifejezetten kedvezett a szombati programoknak, amelyekre a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje, és a három gombos harmonikával kísért Hajósi Alapító Német Énekkar hívogatta a Szent Orbán szoborhoz a közönséget. Nem kellett sokat várni, mire a távoli vidékekről is érkező borlovagrendek zászlóikkal felvonultak és elfoglalták a helyüket a kisszínpad körül, a tér valamennyi szeglete megtelt a pincékből borospohárral a kézben is szivárgó emberekkel. 


Forrás: Zsiga Ferenc


Az ünneplőket, elsőként Bányai Gábor országgyűlési képviselőt, Hajós díszpolgárát Estók Mihályné polgármester köszöntötte, aki szerint idén Szent Orbán eddig még oltalmába vette a szőlőültetvényeket, ezért igencsak megérdemli, hogy a legjobb borokkal locsolják meg.


Forrás: Zsiga Ferenc


Bányai Gábor
felidézte, hogy Európa, talán a világ legnagyobb, mintegy 1200 pincéből álló faluja Hajóson van, az ország egyik legjobb adottságú szőlőtermő területei ölelésében. Az országgyűlési képviselő szerint a Pincefalu fejlődése abban is megmutatkozik, hogy évről-évre több pince nyílik, ráadásul a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzatnál lévő TOP Plusz pályázati forrásból egy újabb, nagyobb lélegzetű infrastrukturális fejlesztés kezdődhet. A képviselő dicsérő szavaiból a helyi borászoknak is jutott, akik ahogy fogalmazott, felvették a versenyt, amit az idei borversenyre 58 termelő által beküldött 245 borminta bizonyít. Öröm látni, hogy a hajósi borok immár ott vannak az üzletek, üzletláncok polcain.

A képviselő tapssal kísért beszédét követően Estók Mihályné bemutatta Walter Zsófiát, az idei borkirálynőt, aki a helyi Szent Imre Általános Iskola kiváló tanulmányi eredményű, szorgalmú, a közösségi munkában és a hagyományőrzésben is élen járó tanulója.


Forrás: Zsiga Ferenc


Neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a hegyközségi borverseny legjobb fehér-, rozé- és vörös locsolóboraival sorban állók közül elsőként öntözze meg a szobrot. Mint korábban beszámoltunk róla, idén Hajós Város Borának a Beck Pince 2020-as évjáratú Kékfrankosát választották.


Az esemény alkalom volt arra is, hogy Bóbis Attila rendőr alezredes, a Kalocsa Rendőrkapitányság vezetője elismerő oklevelet adott át Berta Sándor borásznak, akinek 2022-es évjáratú Generosa bora lett a Kalocsai Rendőrkapitányság bora.

A locsolási ceremónia végén, a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar felvezetése mellett a borlovagrendek és a közönség a nagyszínpadhoz vonult, ahol a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend új tagjait avatták fel. Ám csak azt követően, hogy a jelöltek, dr. Rittgasser Richárd, Hajós város jegyzője és Takács Gábor vállalkozó kiállta a próbát: bemutatkozott, a lovagrend zászlósbora, a Cabernet Sauvignon két, az avatást megelőző évjárata közül kiválasztotta az öregebbet, majd a borral telt poharat az utolsó cseppig kiürítette, és esküt tett.

A nap hátralévő részében folytatódott a tavalyinál is nagyobb érdeklődést kiváltó Naturparki Családi Nap az Örjegben, az Örjeg és Szőlőhegyei Narturpark Egyesület szervezésében, erről majd külön is beszámolunk.

A III. Simson motoros felvonulás, a Présház utcában megrendezett térzene, Borlovagi torna, a Hajósi Ifjúsági Zenekar koncertje egészen késő délutánig vonzotta az érdeklődőket. A napot a Máshang Zenekar, a Pannónia Alistars Ska Orchestra fellépése, majd az Alibi zenekar hajnali kettőig tartó bulija zárta.

Erről is tudnia kell