Honvédelmi nap volt Kalocsán

június 03 2024
Címkék
Május 23-án folytatódott Kalocsán az egykor itt szolgált honvédalakulatok emlékét őrző szervezetek hagyománya, a Honvédelmi nap, amely szerint több helyszínen koszorúzással emlékeznek a daliás időkről, miközben a fiatalság felé is igyekeznek nyitni – idén az utóbbi években látottaknál nagyobb sikerrel.

Valaha kifejezetten a középiskolás diákságnak a honvédelem felé orientálása szándékával tartották meg a honvédelmi napot városunkban és országszerte, majd e hagyomány a rendszerváltással elenyészett. Később, a kalocsai honvéd egységek felszámolásával, végül a kiképző központ megszűnésével új hagyomány szökkent szárba: az egykor itt szolgált honvédtisztek hagyományőrző csoportjai közös megemlékezéssel idézték föl a kalocsai laktanyák és a bennük szolgáló alakulatok történetét, és emlékeztek meg az az óta elhunyt bajtársakról. Ennek méltó helyszínéül emelték 2016-ban a Csilás parkban a „Kalocsa – Katonaváros” emlékművet, amelyet e megemlékezések alkalmával meg is koszorúznak.

 

Ebben az évben azonban a nyugalmazott honvédekkel újra együtt koszorúzott a diákság, akiket számukra szervezett kísérőprogramok, fegyverbemutató és toborzópont is várt a Csilás parki helyszínen.

Erről is tudnia kell