Fraknói Vilmos állami díjjal tüntették ki Lakatos Andort, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetőjét

december 20 2023
Gratulálunk! Teljesítményével országos elismerést vívott ki.

November 28-án, Budapesten ünnepélyes keretek között adták át a Fraknói Vilmos-díjakat. Az állami kitüntetést három másik pályatársa mellett Lakatos Andor történész, levéltáros, muzeológus, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője vette át.

A magyar állam Fraknói Vilmos-díjjal ismeri el évről évre azokat, akiknek munkássága kiemelkedő a katolikus teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.Az egyháztörténelmi területen elért, legfőképp a kiváló forrásfeltáró munkásságáért vehette át a díjat Lakatos Andor,

aki a részletekről a Kalocsa TV-nek beszélt:

 

Erről is tudnia kell