Májusfaállítás a Hagyományok Házában
Szerző
Illés György
Az ünnepi hangulatot már délután öt órai kezdettel tartott szezonnyitó rendezvényével megalapozta a szomszédban, a Kalocsai Fazekas Alkotóházban tartott évadnyitó rendezvény, zenével, kiállítás-megnyitóval és borkóstolóval, majd másnap folytatódott a hagyományos majálishelyszínen, az Érsekkert fáinak árnyai alatt a városi retró majálissal, amelyekről külön cikkekben számoltunk be.
A hagyományőrzők vasárnapi rendezvényén az április 30-án este hétkor felállított és a kapufélfához rögzített, színes szalagokkal feldíszített kis fát a kerítés miatt körbe táncolni nem tudták, így mellette, az udvaron énekelték és táncolták a résztvevők az alkalomhoz illő kalocsai népdalokat és táncokat.
Forrás: Illés György
Az egyesület aktivistái már délutántól sürögtek-forogtak, hogy elkészítsék a pulykanyakakból és csirkeszárnyakból készült, finom gulyáslevest, amelyet a májusfaállítás után közösen fogyasztottak el.
A táncházban aztán tetőfokra hágott a hangulat, majd tovább pezsgett késő éjszakáig, immár batyus bál jelleggel:
Az alkalmat kihasználva körbenéztünk az egyesület szép, míves tárgyakkal igényesen berendezett kiállítótermébe és bemutatótermében is.
Nézegessenek róla képeket galériánkban!
Forrás: Illés György