XII. Kalocsai Sárkányhajó Kupa – A felnőttek rangadóján a címvédő Project X szájából „kitáncolta a sajtot” a Sudridom

A vízi sportoknak kedvező, nyárias időjárási viszonyok között, de a megszokottnál szerényebb érdeklődés mellett tartották meg május 20-án, szombaton a XII. Kalocsai Sárkányhajó Kupa 12 csapatos felnőtt mezőnyének futamait, amely versengés ezúttal ifjú néptáncosok sikerét hozta.

Idén 11 csapat nevezett a felnőttek versenyére, így a GYIÖK tartalék egységével alakult ki a csapatok futamainak beosztáshoz szükséges tizenkét csapatos mezőny.
A korábbi éveknél kisebb számú csapattal gördülékenyebben bonyolódott le a verseny, így – az eredetileg tervezett 18 órai döntő helyett – háromnegyed négy tájban már a végső döntő is lezárult.
A délután négy óra tájban tartott eredményhirdetésen

A DOBOGÓ LEGMAGASABB FOKÁRA IS A KALOCSAI NÉPTÁNCOS FIATALOKBÓL SZERVEZŐDÖTT SUDRIDOM CSAPATA LÉPHETETT.

Így a legszebben csillogó érmek mellé ők vihették el a vándorkupát is.


A MÁSODIK HELYEN A CÍMVÉDÉSÉRT LAPÁTOLÓ, JELLEMZŐEN A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAIBÓL SZERVEZŐDÖTT PROJECT X CSAPATA VÉGZETT.

Ezúttal kénytelenek voltak beérni az ezüst érmekkel, de meglepődnénk, ha beérnék ennyivel, és jövőre nem üdvözölhetnénk őket a mostani győztesek kihívói közt.



HARMADIK HELYEN A VÍZI GERILLÁK CSAPATA ZÁRT.

Amint a név is sejtetheti, ez a csapat a verseny lebonyolításában közreműködő, a város 100%-os támogatási intenzitású CLLD pályázatának forrásaiból beszerzett sárkányhajókat a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló személyzettel együtt, jutányos áron biztosító – emiatt a versenyen nem is induló – Kalocsai Gerillakertész Szabadidő és Vízisport Egyesület kiskőrösi társszervezete erősségeiből szerveződött.


 

Erről is tudnia kell